Pomogáts Béla: Másik Magyarország. Tanulmányok a Nyugat íróiról (Budapest, 1997)
A Nyugat hagyománya - Egy polgár Budapesten és az irodalomban. Komlós Aladárról
den diktatórikus utópiát és főként minden totalitariánus eszmét elutasított. „A forradalmat - jelentette ki - hiába verték le a fegyverek, a szellem nem vett erről tudomást, s továbbra is át volt hatva a meggyőződéstől, hogy társadalmunk megérett a pusztulásra és gyökerestől át kell alakulnia.” E szellemben és felismerésben ő is korának azokkal az elméivel osztozott, akik azt szerették volna, hogy az ország és a magyar kultúra a nyugati demokrácia mintáját kövesse. Ennek következtében jutott el az egyéniség vizsgálatától a széles körű társadalmi elemzéshez, ezért ismerte fel az irodalmi fejlődés társadalmi mozgatóinak szerepét, noha az irodalom viszonylagos autonómiájának elvét később sem adta fel. Irodalmi eszményeinek ismeretében nem lehet meglepő, hogy tudósként bemutatkozva a Nyugat költőivel foglalkozott. Új magyar líra című könyve úttörőként végezte el az első Nyugat-nemzedék költői tevékenységének felmérését. Az alkotó egyéniség iránti érdeklődéséből következett, hogy leginkább a portré műfaja vonzotta; később is hiteles arcképekben idézte meg a Nyugat nagyjait. A személyiség vizsgálatával azonban nem elégedett meg, az összefüggések feltárása, a folyamatok rajza éppígy érdeklődési körébe tartozott. Könyvében ezért vizsgálta oly igényes figyelemmel az első nemzedék lírájának mélyebb összefüggéseit, általánosabb természetét. „Hiszen annak - szögezte le -, hogy a modern magyar költőket együtt tárgyaljuk meg, minden értelme megszűnik, ha nem hisszük, hogy van »modern magyar költészet«, azaz ha nem hisszük, hogy: minden korszak egy-egy gigászi költőnek tekinthető, aki ezer poétáján, mint megannyi szájon keresztül dalolja a maga énekét.” Máskor: „Az egyes költemény, a költő s a kor költészete megannyi, zártságában egyre csökkenő, de terjedelemben egyre táguló egységet alkot.” Az új magyar költészet vizsgálatában ezeket az elveket érvényesítette; a „portré” és a „tabló” igényeit és módszerét sikerült ilyen módon eredményes és tartalmas szintézisben egyesítenie. Később két irányban is túlhaladt a Nyugat nagy korszakán. A húszas években az új költők legértőbb kritikusai közé tartozott. írók és elvek című tanulmánygyűjteménye máig ható érvénnyel mutatott rá a „második nemzedék”: Szabó Lőrinc, Illyés Gyula és József Attila lírájának jellegzetességeire. Érzékeny kritikusnak bizonyult, a kevesek közé tartozott, akik például József Attilát valóságos jelentőségéhez mérten értékelték. Nemcsak gondolatokban gazdag írásai tanúskodnak erről, magának a költőnek egyik verstöredékébe foglalt vallomása is. Érdeklődése másrészt a Nyugat előzményeire, előkészítőire irányult. Tudósi munkája során ezen a kutatási területen érte el legfőbb eredményeit. Sorra dolgozta fel Vajda János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő tevékenységét, a XIX. század második felének irodalmi ellenzéki mozgalmait, a hazai „szocialisztikus” líra előzményeit. VégüM magyar líra Petőfitől Ady ig című hatalmas összefoglalásában vetett számot a fél évszázados fejlődéssel. A hetvenes-nyolcvanas évek sokáig elhanyagolt költészetét, illetve a századvég több irányba tájékozódó költői törekvéseit éppen az ő könyvei és tanulmányai kapcsolták újra az irodalomtörténet-írás érdeklődésébe. 91