Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Bókay Antal: "Batu khán pesti rokona"
Bókay Antal „Batu khánpesti rokona” A szelf poézise József Attila költészetében József Attila költészetének alaprajza, az a rendkívüli és teljesen egyéni újítás, ami költészetét és rajta keresztül a magyar költészetet az európai költői diszkurzus korszerű áramába emeli, valamikor a húszas évek vége fele születik meg. Első, villámcsapásszerű megformálódása azonban már egy pár évvel korábbi, zseniális pillanatban a Tiszta szívvel című versben242 megtörténik. A Tiszta szívvel minden tekintetben egyedülálló, kiemelkedő mű. Egyrészt rendkívüli és igen tanulságos recepciós kontextust243 hozott létre, Horger Antaltól Ignotuson és Osváton, Hatvanyn és Gál Gáboron keresztül. De jelentős volt az „önhatása” is, a költő meglehetősen gyakran maga tér vissza egykori versére, 1929-es kötetének címévé teszi első sorát, sőt a Medvetánc kötet korábbi címváltozata is „Tiszta szívvel” - később felemlegeti a Curriculum vitae-ben és a Születésnapomra című versben. A vers a szelf megalapításának aktusa, egy olyan késő modern formáció megteremtése, amely után már alig lehet az énről ettől eltekintve írni. Minden interpretátorának, olvasójának szembetűnő a vers állandó, konok negativitása, mondhatnánk: a szelf tagadáson keresztül történő alapítása. Nem egyszerűen a modern költészetre Rimbaud-tól, Mallarmétól kezdve annyira jellemző „elszemélytelenítésről”, Entpersőnlichungról van szó, hiszen nemcsak a partikuláris személyesség kizárása történik, hanem egy olyan szelf-formáció megtagadása, amely a modern líra középponti stratégiája volt. Ebből a szempontból József Attila verses tette jelentősebb, mint Babitsé a Csak posta voltál-ban 145