Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Jegyzetek
Jegyzetek 85 Kulcsár Szabó Ernő, A látható nyelv elkülönbözése: hermeneutika és filológia, Literatura, 2002/4. szám, 379-, illetve 382. 86 A József Attila-kutatás dilemmái - Egy tanulmánykötet ürügyén című írás a Forrás 2003- decemberi számában, illetve a Testet öltött érv - Az értekezőJózsef Attila című tanulmánykötet (Tverdota György és Veres András [szerk.], Balassi, Bp., 2003, 195—213-) mellékleteként olvasható. 87 In Testet öltött érv - Az értekezőJózsef Attila, 204. 88 A referencia védelmében, in Veres András (szerk.), Az irodalomtörténet esélye - Irodalomelméleti tanulmányok, Gondolat, Bp., 2004, 152-160. Itt szereplő példáimat főként az Ady- és a József Attila-kutatásból vettem. 89 Beleértve Lengyel András és Péter László említett áttekintéseit is. „Teljesen elfogadhatatlan - írja például Péter László - Kulcsár Szabónak az eddigi kutatást lebecsülő, nagyotmondó ítélete, mely szerint József Attila a 20. század legfélreértettebb költője lett.” 1. m., 132. Ha e megállapítás igazságát nem is, de Péter szemléleti pozíciójának érvényét gyengíti, hogy alig lát mást az újabb szakirodalomban, mint „belemagyarázásokat". 90 A József Attila-emlékév polémiái - Lapszéli jegyzetek, Híd, 2005/4. szám, 6-17. Bányai János arra hivatkozva hárítja el Tverdota javaslatát (miszerint „nem választani kell a referenciális és poetológiai olvasás között, hanem arányosan társítani a kettőt”), hogy „ismeretlenek a társítás kritériumai, az arányosság pedig az irodalmi gondolkodásban nem igazán célravezető”. I. m., 15- Lehet, hogy Tverdota mondatában az „arányosság” említése valóban felesleges, hiszen a vita igazi tétje a társítás lehetőségének elfogadása, nem a módja: az, hogy társítható-e a kétfajta olvasás vagy sem. Bányai viszont az irodalmat is, a róla való beszédet is egymással polemizáló irányzatok láncolataként képzeli el, amikor az arányosságot száműzi innen is, onnan is. Szerintem az irányzatok egymáshoz való viszonya nem csupán a kölcsönös elhatárolódáson alapulhat. S bizony léteztek-léteznek olyan irányzatok is, amelyek célravezetőnek találják az arányosságot (nemcsak a klasszicista esztétikát jellemezte ez, hanem a 19-20. század hagyományőrző, reklasszicizáló törekvéseit is). A referenciális és poetológiai olvasat ellentétét talán azért fogja fel Bányai annyira mereven, mert az előbbit azonosítja az életrajzival (holott a „referenciális” jóval szélesebb mezőt jelöl). A „poetológiai” terminus használatát pedig (bármennyire elterjedt is) erőltetettnek tartom; a hagyományos „poétikai” szakszó lefedi ezt az érdeklődést, illetve megközelítésmódot. 206