Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Jegyzetek
Jegyzetek megalapozása, hanem az a sokáig fel nem adott terve, hogy doktori disszertációt nyújtson be. Vö. Lengyel András, A doktoranduszJózsef Attila, Forrás, 2005/4. szám, 62-63-114 Vö. Farkas János László, Logika, de, Világosság, 1999/12. szám, 65-87. 115 Lengyel András, „...Saját szemem láttára átalakulok’’-József Attila 1935- augusztusi fordulatáról, in Uő., A modemitás antinómiái - JózsefAttila-tanulmányok, Tekintet Alapítvány, Bp., 1996, 120-136. Lengyel tulajdonképpen Stoll Béla felismeréseit kamatoztatta. Elsőként ugyanis Stoll mutatott rá a hívő Baltával való barátság különösségére, s ő valószínűsítette a barátság időpontját 1935-re: lásd Az új JózsefAttila-kiadás műhelyéből, Kortárs, 1978/4. szám, 615-618. Tverdota György eltúlzottnak tartja Barta István szerepének Lengyel által adott értékelését, mivel József Attila már korábban számottevő ismeretre tett szert a skolasztika terén. De ez nem kisebbíti a feltételezett fordulat eszmetörténeti jelentőségét. 116 Bányai János fel sem veti ezt a problémát, amikor Bori Imrének a szürrealista József Attiláról szóló koncepcióját méltatja. Holott Tverdota György részletesen érvelt a szürrealista minősítés ellen: vö. Tverdota György, József Attila, Korona, Bp., 1999, 30-32. 117 Uo., 32-45- Kivált Szegedy-Maszák Mihály vitatja Tverdota elképzelését, annak alapján, hogy a „poésie pure” elnagyolt ötlet inkább, mint önálló irányzatot létrehívó költészetfelfogás. Pedig nemcsak Franciaországban merült fel ez az elképzelés, hanem Kelet-Európábán is, méghozzá a politikával megterhelt „proletárköltészet” ellenében vetették fel a baloldali „tiszta költészet” megteremtésének szükségességét, vö. Bojtár Endre, A kelet-európai avantgarde irodalom, Akadémiai, Bp., 1977, 117-123-118 Lásd Veres András, Új Magyar irodalmi kánon? - Kulcsár Szabó Emő: A magyar irodalom története 1945-1991. [19931, in Uő., Távolodó hagyományok - Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok. Balassi, Budapest, 2003, 237., illetve A referencia védelmében, 156-158. 119 Hasonló kritikát fogalmaz meg Tverdota György is: „Kétségkívül valamiféle emancipatorikus logika működik azokban a kísérletekben, amelyek meg kívánnak szabadulni a referencialitás elvétől, hiszen ha a szöveg nem utal valami rajta kívül található valóság-összefüggésre, akkor az értelmező mozgástere hallatlan mértékben megnövekszik.” A József Attila-kutatás dilemmái, 203. A következő, Az életmű megítélésének kérdőjelei című fejezetben részletesebben mutatom be, hogy hova vezet Kulcsár Szabó önkényes 209