Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Kulcsár Szabó Ernő: Csupasz tekintet, szép embertelenség
Kulcsár Szabó Emo a kudarcot a késő modern líra leginkább az antropológiai eredetét felejtő hang és a humán tekintet uralmától megszabadított képalkotás segítségével próbálja ellensúlyozni. A nyelvi közlésnek ez a medializálódása nemcsak arra emlékeztet, hogy maga a szubjektív önmegbizonyosodás is mindig közvetítésen keresztül megy végbe. Arra is, hogy a romantika egészen a Nyugatig hagyományozott „anyagtalan”, „szubtilis” médiuma, a képzelet a maga lélektani kódjain keresztül csak addig képes fönntartani az „anyagtalanság” és a „közvetlenség” látszatát, a lélektől lélekig, szívtől szívig szálló dal28 légiességének illúzióját, amíg ez a kód ki nem merül, működésképtelenné nem válik a művészeti önmegértés megváltozott történeti feltételei között. Ennek a kimerülésnek ugyan kétségkívül szerencsétlen tettenérője József Attila nevezetes Babits-kritikája, ám ez a költészettörténetileg különleges értékű dokumentum mindaddig a nehezen menthető „pamflet”, a jóvátehetetlen kisiklás státusában marad, amíg a József Attila-filológiában meg nem rendül annak dogmája, hogy az irodalom mibenléte „emberi üzenet”,29 a mű pedig az alkotó valamilyen - leggyakrabban persze „szociális” „látásmódjának dokumentuma”.30 (Mintha nyílt közmegegyezés volna akörül, hogy az irodalmi szöveg „dokumentál” valamit, és hogy — az antropológia időbeliségétől függetlenül - mi számít „emberinek”...) [A második költészetbölcselet] belátásait előlegező Babits-kritika ugyanis meglepő költészettörténeti biztonsággal tárja föl a líra lélektani kódjának kiürülését. Nagyon is érthető itt a József Attila-kutatás szemérmes zavarodottsága, amikor ez az írás éppen azt hangsúlyozza, hogy a formaművész Babits versei „sohasem jártak az anyag rejtelmeinél”,31 s hogy éppen az a lélek bizonyul „nyákos üres odu”-nak32, amelytől az egységes szerzői pszichogenezis jegyében vizsgálódó filológia is származtatja a vers „emberi” üzenetét. József Attila itt ismét annak az új esztétikai tapasztalatnak ad hangot, hogy ,,[a] művészet csak annyiban élmény, mint minden más és így lélektani magyarázatokkal meg nem közelíthető”.33 Mert abban a meglepő állításban, hogy a művelt „Babits, a költő mint anyagformáló műveletlen”,34 a visszájáról, úgyszólván ex negativo fejeződik ki a késő modern 30