Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Tverdota György: "mindig fölfeslik valahol"
nossá tenni, ha kötelezővé nyilvánítják, de persze akkor is csak ideig-óráig, mint ezt az ötvenes évek proletárköltőjének esete mutatja. Tudjuk jól, hogy az öncélú ellenségeskedés nem vezet sehová. Aki - mint jelenlegi írásomban jómagam — egy másik irodalomértelmezési irány erőszakos térfoglalását panaszolja föl, nem törhet mások elhallgattatására, kiszorítására. Szaktudományunkat s azon belül a József Attila-kutatást elméletileg, történetileg sokféleképpen képzett, eltérő tájékozódásű kutatók művelik, s ez így van rendjén. Gondolatmenetemben igyekeztem megjelölni azokat a rendkívül mélyen rejtező közös kiindulópontokat, kezdeményeket, amelyek lehetővé tennék, hogy József Attiláról és a modern irodalom más kérdéseiről termékeny vitát folytassunk. Ennek a vitának azonban megvannak az előfeltételei. Világosan meg kell fogalmazni azokat a pozíciókat, amelyekről az eredményes együttműködés érdekében nem mozdulhatunk el. Tanulmányomban erre tettem kísérletet. 58