Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Veres András: A József Attila-kutatás dilemmái
modernnek”, „tárgyias költészetnek” vagy más hasonlónak megnevezett korszakba sorolás avatja jelentó'ssé József Attila költészetét, hanem éppen fordítva, az ő teljesítménye adhat igazolást a hozzá rendelt poétikai kategóriáknak. Föltéve, hogy e kategóriák valóban alkalmasak művészi karakterjegyek egyértelmű jelölésére. (Ha jól értem Szegedy-Maszák Mihály bíráló szavait e téren, az említett korszakelnevezésekból éppen ezt az egyértelműséget hiányolja.150) Hajdanán magam is elkövettem azt az aránytévesztést, hogy Arany János líráját a kortárs Baudelaire távlatából ítéltem meg. Ma már nem gondolom, hogy József Attila költészetének jelentősége azon múlna, mennyire rokonítható Gottfried Benn-nel vagy Ezra Pounddal. Még globalizálódó korunkban sem jelölhető ki a művészetben és a művészetértelmezésben egyetlen kitüntetett trend. Komolyan kellene venni azt a hermeneutikai felismerést, hogy nincs egyetemes esztétikai tapasztalat. A József Attila-kutatás igazi tétje azoknak a hatáslehetőségeknek tisztázása, amelyek létrehívták és életben tartják e költészetet. Az ötvenes-hatvanas évek fordulójától sorra tárultak-tárulnak fel az életmű elhallgatott vagy éppen ismeretlen tartományai: népi és avantgárd vonatkozásai, a Croce-, Bergson-, Pauler Ákos- és Freud-hatások, a Marx fiatalkori műveihez kapcsolódó humanista szocializmusa, az egzisztencialistákéhoz hasonló szorongásos létértelmezése, újabban már az olyan rejtettebb recepciós élményei is, mint a Rapaport Samu-, Róheim Géza- és Schmitt Jenő Henrik-olvasatai. Természetesen lehet méltányolni vagy alábecsülni az effajta munkát, de hát éppen ennek művelése volna a tudomány hivatása. 84