Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Fried István: Választott rokonságok
Fried István Választott rokonságok Márai Sándor és József Attila „Minden éjjel versek. Tegnap Babits. Mégis ő volt ebben a században a költő. Minden versében ugyanaz a lüktetés, érzéki, mennyei áram. József Attilában volt ilyen lüktetés, kirobbant és kilobbant.” (Márai Sándor: Napló 1984-1989)TM Nem tudom, a pátriárkakorba ért Márainak San Diegóban akadt-e keze ügyébe József Attila-kötet; s az sem következtethető ki a ránk maradt és az eddig ismertté vált dokumentumokból, átérezhette-e szerzőnk fenti naplójegyzetének szinte bizarr voltát. Nem azt, hogy a modern magyar kutatási irányok egyike-másika mértéktartással, sőt tartózkodással szemléli a lírikus Babitsot, s vele szemben Kosztolányinak nem annyira líráját, mint inkább prózáját és írásaiból (re)konstruált nyelvelméletét véli meghatározónak a 20. századi magyar irodalom alakulástörténetében. S talán még csak nem is azt, hogy Babitsot mintegy visszazárva a klasszikus modernségbe a Szabó Lőrinc és József Attila kezdeményezte, „végrehajtotta” korszakváltás jelentőségét hangsúlyozza,179 a nevezett poétákat helyezve (például) Gottfried Benn mellé, mint olyanokat, akik a kései modernség („másodmodernség”) irányába gondolták tovább a magyar poétikát. A leginkább feltűnőnek és kihívónak az volna nevezhető, hogy az igen idős Márai össze/egymásra látja Babitsot és József Attilát, akiket a kortársak József Attila életében, de azután is inkább egymástól távolabb szemléltek, egymás ellenfeleiként; a személyes ügyek mellett a költészetfelfogás eltérő reprezentánsaiként emlékeztek róluk. Nem pusztán azért, mert az 1930- as esztendőkre lezajlott az a jobb híján nemzedékváltásnak elgondolt folyamat, amely a Nyugat költői „forradalmát” immár költészettörténeti aktussá nyilvánította, s a klasszikus modernség poeticitásra vonatkozó nézeteit, továbbá azt a típusú költői auto101