Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Fried István: Választott rokonságok
Fried István nómiafelfogást, amely Babits lírájában is megszólalt, mintegy zárójelbe téve a „meghaladott” avantgárd és új tárgyiasság utáni korszak körvonalazásán fáradozott. Ennek során részint a Babitsétól eltérő világirodalmi tájékozódásról tett tanúbizonyságot (a tájékozódásban a költői nyelvre vonatkozó, a különbözést hangsúlyosabbá tévő előfeltételezések is szerepet játszottak), részint olyan versalakzatok létrehozásával kísérletezett, amelynek nyelvisége, előszövegeiből összeálló előtörténete, valamint „benső” dialogicitása mindenképpen a magyar irodalom és irodalmi rendszer átszerkesztődését ígérte. E folyamatban az 1920-as esztendők végétől hallatszik József Attila hangja, nem utolsósorban abban a kritikában, amely a közte és a Babits között feszülő, a költészetfelfogást illető, József Attila részéről személyessé (is) tett ellentétet kinyilvánította. De nem kevésbé jelenti József Attila (de talán nem csupán az ő) külön útját az Ady-vitában kirajzolódó hangvételi, tartalmi különbözés. S bár az újabb kutatás leginkább a váltásra, a Szabó Lőrinc és József Attila képviselte új periódus180 igényére vetette a hangsúlyt, és Márai idézett naplójegyzetét nem minősíthetjük elegendő érvnek ahhoz, hogy pusztán ennek alapján egymáshoz közelebb lássuk Babitsot és József Attilát (még akkor sem, ha Márai eltekint a biográfiai vonatkozásoktól), talán az eddigieknél valamivel több figyelmet szentelhetünk annak, hogy „megfelelő” távlatból Márai mégis egy gondolatíven belül a közöset véli felfedezni a két költőben. Annál is inkább, mert ötvenhét évesen, bár nem ily határozottan, szintén lehetségesnek tartja, hogy egy mondatban emlegesse Babitsot és József Attilát, bár ezúttal főleg az eltéréseket jegyzi föl. Mielőtt idézném Márainak József Attiláról egyébként több ízben vissza-visszatérő gondolatát, annyit említenék, hogy ezúttal sem játssza ki egymás ellen a két költőt. Inkább mint a korszak két lehetőségét, költőtípusát veszi számba, két irányultság, két magatartás reprezentációját. „József Attila verseit megtalálom a belvárosi könyvtárban. Babitsosai egy időben a legjelentősebb magyar költő volt: másféleképpen volt »költő«, szó-látomásai voltak, s ez a másféleség, amelyet a tudat már nem kontrollált, nagy erővel szólalt meg 102