Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Fried István: Választott rokonságok
Fried István nem vettek észre; Márainak József Attila életében közölt írásaiban ez a fajta „kapcsolás” nem található. Miként a maga emigrációs helyzetének kontextualizálása is szokatlan „rokonítási” lehetőségekre hívja föl a figyelmet. Nem a maga „világirodalmi” tájékozódását állítja előtérbe, hanem életrajzi tényeket úgy tesz szemléletessé, akképpen rajzolja ki a párhuzamosnak tetsző vonalakat, hogy a konkréttól a konkrétig ívelted világirodalmi szemléjét (záradékként önnön előadásán ironizál). „Emigráció. Rimbaud emigrált Afrikába. József Attila emigrált a sínek közé. Proust a betegségbe, Nietzsche a tébolyba. Krúdy emigrált Óbudára, ahol disznót hizlalt. (Nem sokat, csak egyet.)”185 A gondolatritmusos előadásban előkerülnek a személyiségek, akik valamilyen okból fontosak Márai számára, és megkísérli, hogy ráébresszen arra a közösre, amely egy gondolatfutamba foghatja össze a különféle sorsú szerzőket. A kulcsszót saját sorsából meríti, és jelentését kitágítja, egyben eufemizálja. Ezután Márai is a megnevezettek közé gondolható. József Attiláról szólva e rokon érzületnek megvannak az előzményei. Amikor A Toll arra kérte Márait (meg Hatvány Lajost és Kosztolányi Dezsőt),186 hogy a Medvetáncról nyilatkozzék, meglepő személyességgel szólal meg, mintha József Attila költészetével azonosulni tudna, „...verseit olvasva mindig azt érzem, mintha rokonom szólalt volna meg, aki lényegeset és addig ismeretlent mond el nekem a családról és valamilyen végtelen atyafiság mítoszáról. [...] Nyelve egyszerre megérett, mint a fiatal Aranyé.” Első megközelítésben nem kevésbé meglepő, hogy a Külvárosi éjre külön fölhívja a figyelmet. Érdemes megfontolni: 1934 egyben az Egy polgár vallomásai első kötetének esztendeje; nem kell tüzetesebben belemélyednünk a Márai-kötetbe, hogy lássuk, Márai máshonnan érkezett a magyar irodalomba, más „ifjúkori” olvasmányokkal fölvértezetten kísérletezett előbb a nyugatos modernséggel, majd az avantgárddal (a Menschheitsdämmerung költőinek oly versszerkezeteivel is, amelyek fel-felbukkannak az 1920-as esztendők József Attilájánál is). Az a fajta, polgárinak minősülő létezésforma és műveltség, amelynek Márai egyre inkább elkötelezettje lett, nem lehet verstárggyá az 1930-as évek József Attila-106