Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Fried István: Választott rokonságok
Fried István lyebb, ösztönösebb, igaz költészet sugárzása.” Talán megkockáztatható, hogy az „ösztönösebb” jelző nem a naiv poézisra emlékeztet, hanem együtt a „mélyebb”-bel a freudizmus közelébe helyezi. S ekkor már a közös érdeklődés volna megjelölhető, Márainak Ferenczi Sándorhoz fűződő személyes kapcsolata, a „társasági” freudizmus elutasítása, ugyanakkor Freud munkásságának vitatkozó elismerése az 1920-as, 1930-as esztendők magyar irodalmában messze nem társtalan jelenség, és József Attilának sem a Freudot köszöntő verse az egyetlen, amely ebbe a témakörbe volna sorolható. Márai emlékezése a versélmények nyugtázása mellett a személyiséget is megjeleníti. Viszonylag csekély számú az a dokumentum, amely Márai és József Attila együttléteiről tudósítana; Márai rövid, de szép levelében köszönte meg a Nagyon fáj elküldését190 (a feltehetőleg dedikált példány minden bizonnyal a Mikó utcai ház második világháborús pusztulásakor semmisült meg). írónk nem publikált a Szép Szóban, miként a Válaszban sem, távol tartva magát az 1930-as esztendők irodalmi/irodalompolitikai vitáitól. Állásfoglalása elsősorban az Újságban, majd a Pesti Hírlap (s a szomszédos államok magyar nyelvű sajtójában) sűrűn napvilágot látó cikkeiből, kritikáiból tetszik ki, melyek József Attilának a Máraiéhoz képest egyértelműen baloldali nézeteitől távolabb helyezhetők el, mégis nemcsak Freud kapcsán bukkanhatnak hasonló álláspontok. (Hadd emeljem ezúttal ki a Thomas Mann-életművel kapcsolatos megnyilatkozásokat: igaz, József Attila A varázshegyet idézi, Márai majd a Lotte Weimarban művészmegjelenítését és irónia/ paródia-felfogását teszi a magáévá.) A fentieket nyugtázva is meglepetést kelthet, hogy Márai a József Attila-személyiséget is némileg másképpen látja, mint a kortársak: „Angyali lény volt ez a költő, embernek is, írónak is a legtisztább.” Szerénységét (!) a Szent Ferencéhez hasonlítja; „mindig Petőfi és Szent Ferenc jutott eszembe, mikor találkoztunk, sétáltunk, vagy kávéházban beszélgettünk”; személyiség és költészet egybelátására ez a mondat utal: „a poverello hangján tudott madarakról, virágokról szólani”.191 Annyit azért (nem Márai mentségére, hanem) e megjelenítésnek igazolhatóságára fel tudok hozni, hogy írónkat ko108