Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Fried István: Választott rokonságok
Választott rokonságok összeolvasva derül fény arra, hogy Márai „szóközpontúsága” és József Attila-értelmezése igen szorosan összefügg; így a magyar költészeti antológiát forgatva Márai József Attilát jelöli meg az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) tájékozódási pontnak, ahonnan nemcsak a magyar líra jelene (és talán múltja), hanem a költészet általában belátható. Míg a kortárs költők versei említődnek, a klasszikusokról olyan viszonylatban esik (igen hangsúlyosan) szó: mi az, ami fordításokban a külföldi olvasó elé került. Messze tekintő gondolat, miszerint a fordítás „álruha”; s bár a magyar költészet mindig egykorú az európaival, éppen ez az álruha akadályozza a hívebb megismerést. A közkeletű panasz azonban „jelentést vált”, s ennek oka a megírás időpontja: a történelem beleszólt a nyelvek, költészetek - amúgy is halvány és akadozó - párbeszédébe. „Talán ezért olvassuk most ilyen honvággyal az árva magyar verseket. Mikor egy ember vagy egy nép veszélyben van, anyanyelvén kiáltja el az ősszavakat.” Márai pályájának nézőpontjából idejegyezhető kiábrándultságának jelzése, az 1938-as fordulat okozta lelkesültségből és aktivitásból való kijózanodás tudatosítása, hozzáfűzve, hogy ennek érzékeltetésével visszatalál korábbi József Attila-látásához, valamint irodalomfelfogásához. Itt talán nem az látszik a leglényegesebbnek, hogy a szinte közhellyé merevedett tézis változatával szolgál: a költészet (lenne) az emberiség anyanyelve. Az már a Márai-pálya közelébe visz (ideértve az 194l-es, 1942-es újságcikkek egy részét), hogy az anyanyelvi haza képzete konstruálódik meg, az anyanyelvi irodalom otthonossága tételeződik, így már 1939-es, Jókairól írt esszéjében (Haza).194 Ám a Magyar versek zárómondata más formában ismétli meg (nem a Babits-József Attila szembenállást, hanem) a Nyugat költészetétől továbbinduló József Attila ösztönösebb, mélyebb költészetének jelentőségéről írottakat. Az egyetemessé, de legalábbis össznépivé váló veszélyérzetben az ősszavaktól várja a segítséget, s az anyanyelven kiáltott ősszavak versalakzataira Márai József Attila nem egy költeményében ismerhetett rá, s nem csupán a „finnugor ihletésű” vagy „ómagyar” tematikájú versekre figyelmeztetve, hanem ennek a költészetnek modalitását, retorikáját szem előtt tartva. 111