Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Bókay Antal: "Batu khán pesti rokona"
Bókay Antal tetirány látszik így, az önszeretet befele irányuló gesztusa (Én, József Attila mondom neked, József Attilának, hogy nagyon szeretlek) és a kifelé, másra, másokra irányuló szeretet (nekem, József Attilának ilyen és ilyen szereteteim vannak). A pszichoanalízisben az elsőt nárcisztikus szeretetnek, az én libidinális megszállásának, a másikat tárgyszeretetnek, tárgymegszállásnak nevezik. A két folyamat voltaképpen metaforizáció (Freud terminusa a tárgymegszállásra „Übertragung”, áttétel), a szelf ebben a kettős metaforizációban, áttételben artikulálható. Az első négy sor középpontjában persze a nárcisztikus reláció önteremtő ereje, témája áll, hiszen ez az, amit a megszólító bizonyítani akar, és a világgal kapcsolatos minden más áttétele, szeretete csak hasonlításként, a mérték bemutatására szolgál. Kérdés persze, hogy ez a nárcisztikus én mennyire mély; arra járunk-e, amerre a Tiszta szívvel vezetett, vagy csak a szelfre történő későbbi viszszafordulásról, szekunder narcizmusról van szó. Retorikai szempontból: a szöveg kétségtelenül zárójelezi, dekonstruálja (de eközben megtartja) a József Attila tulajdonnév referencialitását, és a névvel megjelöltet mint egy bizonyos létmeghatározó szeretet jelölőjét, mint a „szeretni valót” állítja. A József Attila” ettől egy figura hordozójává, tárgyias megjelenésévé válik. Vajon ez a figura metafora-e, tudunk e valamit saját szeretnivalóságának lényegéről? Úgy tűnik, nem tudunk ilyen inherens, saját szeretetmagról (arról, hogy milyen tartalmat szeret), a használt trópus nem metafora, hanem a három kifelé irányuló szeretet környezetével, szomszédosságával jelezhető. Azaz metonímia. A metonímia pedig mindig a lényeg megnevezhetetlensége, sejtetése peremén mozog, a primer nárcisztikus identitásra utal. Ezt jelzi a szövegrészt záró kérdés, a „Hol vagy?”, amely egyértelműen utal a jelölt teljes eltűnésére. Olyan tulajdonnévvel kezd a vers, amelyről négy sorral később kiderül, hogy nincs, nem található jelöltje, referenciája, nem tudni, hogy hol van. A néven nevezett „olyannyira talányos egyszeriségében, hagyja és eléri, hogy hívjuk anélkül, hogy válaszolna, anélkül, hogy látni, felfogni, meghatározni engedné magát”.284 Az persze semmiképp sem mondható, hogy sehol sincsen. Pontosan ez a 166