Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Szegedy-Maszák Mihály: A szerző önazonossága József Attila életművében
A szerző önazonossága József Attila életművében kizárja a >>Költőnk és ko rá «-ét, valóban nem lehet József Attila verseit valamely egységes [...] én hangjaként” hallani,362 csakhogy ez más költőkre, éspedig nemcsak a 20. században éltekre is vonatkoztatható. Vajon a Tündérálom a teremtett költői én vonatkozásában nem áll-e közelebb Vörösmarty némely költeményéhez, mint Az apostolhoz? Való igaz, hogy az Eszmélet erősen különbözik „a saját hanghoz kötött lírai bensőség [Innerlichkeit] megnyilvánulásától”, de ez nem okvetlenül „költészettörténeti fordulópont”,363 hiszen ebben a vonatkozásban Hopkins vagy Mallarmé hangúlyozottan személytelen költeményei is szembeállíthatok a romantikus örökséggel. „Az egyén [...] semmi módon nem fix vagy önálló alany, hanem társadalmi folyamat, a termelésnek tárgya és alanya, társadalmi alany és társadalmi tárgy” - írta a költő egyik értekezésében,364 és már korábbi szövegei is kétségessé teszik a következetes ragaszkodást valamilyen értékrendhez. „Ha statisztikát készítenénk József Attila igekötőiről - érvel a költő személyiségének egyik elemzője —, bizonyára kitűnne az -el-« gyakorisága. [...] Ezzel párhuzamos a »szét- igekötő használata [...], világosan utalva énjének szétesésére”.363 E föltevésnek nem mond ellent, hogy a Mondd, mit érlel... más beszélő megnyilatkozása, és más olvasót szólít meg, mint az Eszmélet. Talán nem túlzás azt állítani, hogy „bizony kérdésessé tehető (lenne) a kései József Attila-versek egyazon szerzőnek tulajdonlása”.366 Sőt, olykor egyazon költemény szövegében is érzékelhető a jelentés szétszórtsága. József Attila éppúgy világosan látta a jelentő értelemképző szerepét, mint Kosztolányi, hiszen az Ady-vízióban nyomatékkai hangsúlyozta, hogy „a rím olyan dolgokat fon öszsze, amelyeknek különben semmi közük egymáshoz”.367 Ezzel is magyarázható, hogy az Eszméletben „teljesen ellentétes kijelentések egymás mellé kerülnek. Nem vitáznak egymással, nem folytatnak dialógust, csupán egymás mellett vannak.”368 195