Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Tverdota György: "mindig fölfeslik valahol"
mindig fölfeslik valahol” dulással a kutatásnak akkor is számolnia kell, ha esetleg hallgatna inkább róla. Azon éppenséggel lehet vitatkozni, hogy Illyés és Erdélyi, Szabó Lőrinc és József Attila esetében „a hagyományozott alakzatokhoz való -visszafordulásuk-e az a mozzanat, amellyel lírájuk karakterbeli lényege megragadható”. Lehet érvelni más sajátosságok nagyobb fontossága mellett, de a fölött a tény fölött nem lehet szemet hunyni, hogy Szabó Lőrinc a Fény, fény, fény expresszionizmusa és A sátán műremekei szabad versei után a Te meg a világ kötetben visszatér a jambusvershez, szonettet ír, elfogadja az archaikus távol-keleti mitológia hatását. Nem lehet elhallgatni, hogy Erdélyi József költői világát a folklór alapjaira építi. De azt sem lehet meg nem történtté tenni, hogy Illyés a szürrealizmustól történő bonyolult, Füst Milán hatását és Berzsenyi antikizálását mutató átmenete után a harmincas évek elejére Petőfihez talál vissza. József Attila hagyománykövető fordulatát talán itt nem is szükséges részleteznem. Abban persze Kulcsár Szabóval együtt egyetértünk Komlós Aladárral, hogy ő sem (és más kritikusok sem, sőt maguk a nevezett alkotók sem) „konzervatív tartalmú visszafordulásnak tekintik Erdélyi, József Attila, Illyés és Szabó Lőrinc húszas évekbeli költészetét”.67 Szabó Lőrinc vagy József Attila, de Illyés is, abban a tudatban fordultak vissza „a hagyományos alakzatokhoz”, hogy a prozódiai, műfaji, nyelvi szabályok, a tradíció javasolta minták elfogadása nem akadálya annak, hogy a maguk módján a korszerűség élvonalába tartozzanak. A hagyományokhoz való visszafordulás tényét tehát nem sugalmazni kell, hanem kerek perec ki kell mondani, hogy az a modernség, amely a harmincas-negyvenes évek nagy irodalmi föllendülését előidézte, (csekély számú, de érdekesen és színvonalasan kísérletező író kivételével) hagyományőrző modernségnek tekinthető. És ebbe a modernségbe éppúgy beletartozik a húszas és harmincas évek Kosztolányija és Babitsa, mint Radnóti és Weöres Sándor. Az újklasszicizmus terminust magam sem tartom megfelelőnek. Más azonban az, hogy egy tudományos fogalmat kritikának vetünk alá, és más, hogy eldobjuk mint használhatatlant. Nem 45