Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Tverdota György: "mindig fölfeslik valahol"
Tverdota György eddigiekben felvázolt előföltevés-rendszerbe, konformak ahhoz az elmélethez, amelynek szolgálatában állnak, s így egy adott „értelmezői közösségben” eleve sikerre vannak ítélve. A megoldandó problémához képest azonban felületesek, torzítóak. A kívülálló szemében visszatetszést kelt a csillogó-villogó terminológiai vértezet és a csekély problémamegoldó képesség látványa együtt. Ennek példájaként azt a szövevényes jelenségegyüttest említem meg, amelynek egyik részét a József Attila-motívumok, -témák kutatása képezi. Másik fejezete pedig a költőnek az a gyakorlata, hogy verseit újra meg újra átalakította, s a szövegváltozatok között bonyolult viszonyok alakultak ki a pálya során. S mindezzel harmadik összetevőként összefügg a költő töredékeinek nagy száma és ezeknek a rövidebb-hosszabb szövegegységeknek esztétikai-poétikai értékessége.76 Bóka László először 1948-ban napvilágot látott József Attila. Esszé és vallomás című tanulmánya óta77 a József Attila-kutatás rendszeres és alapos figyelemben részesítette ezt a kérdéskört, anélkül hogy megnyugtatóan megoldotta volna. Az „újraolvasók” nemigen bajlódnak azzal, hogy Bóka, Tamás Attila, Szigeti Lajos Sándor, Széles Klára78 és mások részeredményeit kritikailag továbbgondolják, hanem a jelzett jelenségek körét annak a meggyőződésüknek a bizonyítékául használják fel, hogy József Attila — mint minden valamirevaló késő modern költő - felszámolta a romantikus költészeteszmény organicitáselvét, a magának elég, önnönmagára épülő és magába záruló egyszeri műalkotás mítoszát. Feltalálta a szétszerelhető, majd újra, más rendben összeszerelhető, áthelyezhető modulokból építkező költeményt.79 Ez a tetszetős séma egy verébugrással sem vitte közelebb a kutatást a költő sajátos alkotó módszerének megértéséhez és a szövegek alakítása során őt befolyásoló különböző eszmei, lélektani ható tényezők elemzéséhez. Sőt, ezt a fajta kutakodást fölöslegesnek, módszertanilag, elméletileg aggályosnak nyilvánítva igyekszik leblokkolni az ezen a téren tapasztalt aktivitást. A legnagyobb kárt azonban az „újraolvasók” alighanem a József Attila-kánon szétzilálásával okozzák. A kánon és a kanonizálás 54