Sárközi Mátyás: Vízszintes zuhanás. Négy év naplójegyzetei, 2004 - 2007 - Kortárs Próza (Budapest, 2007)
2004
Március 13. Díjak és kitüntetések kiosztása az Iparművészeti Múzeum Lechner Ödön által fehér habcsókkal bélelt nagycsarnokában. Ott van az öngyilkos-jelölt is, kecskeszakállas bácsika, egy évvel idősebb nálam, hatvannyolc éves. Valaki mögöttem szépen és muzikálisan énekli a Himnuszt; Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Múzeum igazgatója. Mindjárt ő is díjat kap. Hiller István miniszter úr köszöni, hogy Londonból idáig fáradtam. A bronzból készült érem a díszdobozban, azt hiszem, Vígh Tamás tisztességes munkája. Remek a büfé, finomságok ezere kínálja magát, nagy nehezen bekebelezek egy pudingot. Csengery Adrienne kedvesen gratulál, üdvözöl, csókot nyom mindkét arcomra. A jobb felem még mindig igen érzékeny. Úgy jártam, mint Molnár Ferenc első világháborús anekdotája szerint a sebesült muszka hadifogoly, akinek a hordágyához odalép a magyar ezredes, és megveregeti a vállát, jelezve, hogy humánus nemzet a magyar, nem lesz bántódása. Az orosz azonban fájdalmasan felordít, mert épp abban a vállában van a srapnel. Március 14. Medgyessy miniszterelnök úr korszakalkotó indítványára, miszerint Magyarországon, az Európai Unió minden más tagjától eltérően a politikai pártok Népfront-jellegű közös listája alapján kellene megtartani az Euro-képviselői választásokat (különös tekintettel arra, hogy a szocialisták szénája az ő ügyetlen gazdaságpolitikája miatt rosszul áll), végre vérbeli jó viccel válaszolt a kabaré; „A hír hallatán a labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy az MTK-Fradi rangadót egykapura játsszák, és a gólokat elfelezik.” Március 15. A buszon két elemista kislány éneklő, vékony hangon együtt szavalja — csak úgy szórakozásképpen — a Nemzeti dalt. Egész jól megtanulták. Aztán az egyik belesül, de a másik magabiztosan folytatja: „Magyarok voltunk mostanáig, kárhozottak ősapáink...” 21