Stefanovszky András: Tisztán látni. Kitörési pontok a magyar sikerhez (Budapest, 2010)

Az önámítás és a befelé fordulás veszélye - A magyar virtus önámító csapdái - Túlzott buzgóság és dogmatizmus

reszténység érdekei fölé helyezték, megmaradt a török uralom vé­géig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a vasvári béke67 és Lota­­ringiai Károly68 1686-ban, Budavár ostroma alkalmával tett kije­lentése: „Legyünk tehát eszközei a császár igazságos bosszújának, hogy visszabocsássunk kezeibe egy elrabolt országot.” Semmi szó a kereszténység megmentéséről! Budát és Magyarországot vissza kellett szerezni a császárnak. Hódító háborúról volt szó! Ezzel szemben a magyar királyság felvállalta a vallási mártír szerepét. A magyar etnikum túlélését az erdélyi fejedelmeknek köszön­hetjük, akik pragmatikusabban viszonyultak mind a törökökhöz, mind a Habsburgokhoz. Török vazallusként az Erdélyi Fejede­lemség nem csak hogy el tudta érni, hogy Erdély és népe túléljen, hanem a 17. század első felében virágzásnak indult és Bethlen Gábor69 vezetésével nagyhatalmi rangra emelkedett Európában. Gyulafehérvárt politikai és művelődési központtá fejlesztette és re­formátus főiskolát alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában. Valószínűleg nem kis szerepet játszott Bethlen székely származása anyai ágon, és református hite, amely szabaddá tette őt a római egyház diktátuma alól. Könnyen elképzelhetjük, hogy alakult volna a magyarság helyzete, ha az erdélyi fejedelmek is buz­­góan keresztes háborúztak volna a törökkel. Valószínűleg igen vál­ságossá fordult volna sorsa. A későbbi történelmünk során ismét előkerült ez a dogmatikus buzgóság, ugyan nem vallási, hanem nemzeti és politikai oldalon. 67 A vasvári béke az 1663-64-es török elleni háborút zárta le Vasváron 1664. augusztus 10-én. A Habsburgok győztesként feladták az elfoglalt területeiket, és figyelmüket inkább nyugati ügyeik felé fordították. 68 V. Károly Lipót lotaringiai herceg (1643-1690): Lotaringia címzetes hercege, császári-királyi tábornagy, a törökellenes Szent Liga hadvezére. Vezetésével sikerült kiűzni a törököket Magyarországról. 69 Bethlen Gábor (1580-1629): erdélyi fejedelem (1613-1629), a 17. századi ma­gyar történelem egyik legnagyobb alakja. 71

Next