Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Egyed Péter: Kolozsvártól Kolozsvárig
chiális jegyzőkönyveket és családkönyveket, amelyeket aztán a nyolcvanas évek közepén már a kezembe sem adtak a sepsiszentgyörgyi levéltárban. Mivel magyarázható ez a könyvgazdagság e kis eldugott faluban? A könyvügynöki hálózat nagyon megszervezett volt akkoriban, a vigéc gyakori vendég volt a papi lakban. Az épületet Kós Károly tervezte, jelentős munkája, tanúsíthatom. A szalonból, ebédlőből más-más emlékeim származnak: a villám, amint leszalad a földbe a templomtorony hárítóján, egy mély hangú üveges óra, amely, a szeg a falban meglazulván, reám esik. És szól, zeng, bong. Percekig azt gondoltam, hogy én most meg vagyok halva, ez pedig a másvilág. A tömény sötétség, amelyben a bagoly mély hangja köröz. De a hihetetlen csendben — csak néha törte meg Nagyanyám, amikor kereső hangjával utánunk szólt — azért akadt néha mozgalmasság is, például az Adorján-napokon, amikor sorra fordultak be az udvarra a szekerek Erdővidék tizenhat falujából, és szólnak emlékeim a szabályos énekrendben zajló vigalomról: zsoltár, virágének, nóta. A régi világ! Én voltam a legidősebb az unokatestvérek népes csapatában, és lassan átvettem nem egy funkciót: favágás, vízhordás, kaszálás, meg mindazt, ami egy hatalmas kertben adódik: fák nyesése, gyógyítása, sarvalás, pálinkafőzés előkészítése, majd maga a főzés a híres nagybaconi Antal-féle műintézetben. (Egy éjjelen át mindenkinek joga volt véleményt nyilvánítani a termékről, aztán reggel a pálinkásbutykosokat, a szekérben békésen alvó kocsist és nagyapót komótosan hazavontatták a 110