Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)

Géczi János: A fű

szerelemért) — ezért baszás. A valóság megis­merésének egyik nagyon ismert módjáról len­ne szó, amelyet sokszor az ösztön megnevezés­be szokás sorolni s némileg degradálni. Legin­kább azért, mert nem a külvilágra, hanem a ba­szó énre vonatkozik benne minden mozdulat. Renoir, miközben baszik, megteremt egy való­ságot. Eme hivatkozott mondatban csupán az ige az általános jelentésű. És nem fontos a többi. Mi az, hogy én? Mi az, hogy ecset? Relatív és ho­mályos kontúrú fogalmak, csupán annyi derül ki, hogy valami személyiségről és a személyi­séghez kapcsolt tárgyról beszélnénk, amelyek cserélhetők, tágíthatok és eliminiálhatók. Bez­zeg a baszás nem. Az kapcsolatlehetőséget vagy éppen kapcsolatot jelent, a megismerés szándé­kát, s nem mellékesen az anyag megművelését és átsajátítását. Mit jelent ez a mondat? Azt is, de legutolsó­sorban, hogy a reumától megnyomorodott mesternek hatvanévesen is élénk szexuális éle­te volt. Könnyű bizonyítani: akkor született harmadik fia. Azt is: szerette a nőket; csakis ter­metes asszonyságok, nagy mellű és széles csí­­pejű, testiségükkel elfoglalt, testiségükbe zárt nők vették körül, akik sorra azzal lepték meg a vendégeket, hogy először mint modell, majd mint személyzet jelentek meg a Les Colletes-i villában — s mindkét szerepüket magabiztosan látták el. De fúrjunk a jelentéstartomány mé­lyebb rétegeibe. A Renoir-aktok két helyen készültek: a termé­szetben, s ezeken csöpp keresettség, póz, beál-143

Next