Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Kertész Ákos: Éltem - és ebbe más is belehalt már
polgári segélykiáltás. Ugyanez a művészet eszközeivel: Intsd meg mind, akiket szeretek, hogy legyenek jobb szívvel hozzám. Vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám. Ez is segélykiáltás, csakhogy ez művészet, ugyanúgy, mint a jön a tavasz, és nem láthatom. Persze én tisztában vagyok vele, hogy nem azért ért a Szerkesztő Urak részéről az a megtiszteltetés, hogy curriculum vitae írására kértek föl, magyarul nem azért fizetnek engem, hogy a művészet mibenlétéről elmélkedjek (ettől borult el már az elvtársaknak is az elméjük az átkosban: suszter maradjon a kaptafánál!); nekem az a dolgom, hogy az Olvasó kíváncsiságát kielégítsem. Hát kérem. Hatvankét éves koromra teremtettem egy bizonyos prózai életművet. Itt a prózait szeretném hangsúlyozni. Összefirkáltam egy csomó egyebet: filmnovellát, forgatókönyvet, voltam társszerző és szerzőtárs és dialógusíró, és írtam színműveket, tévéjátékokat, hangjátékokat, ám ezeket nem tekintem irodalomnak, nem tekintem az oeuvre részének, ez iparosmunka, jobb esetben iparművészi munka, minden esetben alkalmazott irodalom, amit mindig igyekeztem magasan kvalifikált szakemberként a legjobb tudásom szerint megcsinálni. Valamennyire jellemző, hogy csapatmunka, és én mindig szerettem csapatban dolgozni, segédkezni egy műalkotás lét213