Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Somlyó György: Anti-curriculum
„céldolgozat”. Arra írták, amire való; arra való, amiért íródott. Olyan görbe, amelynek fókusza önmagán kívül helyezkedik el. Négy könyvoldalnyi terjedelmének alig egytizede utal— ennek egy része is csak közvetve — arra a tényre, hogy szerzője életének fókuszában a költészet áll. Egy gyerekkori élményéről kijelenti, hogy ,,végső soron talán ’ ’ az vezette az irodalomhoz. Büszkén említi — egy rövid mondatban — „csodagyerek” voltát, s hogy már tizenhét éves korában megjelentek első versei. Majd azt sérelmezi, hogy előző hivatalnoki állásában kollégái az ő költőségét a maguk verselgetésének szintjével azonosították. Versei közül közvetlenül egyetlenegyre utal, pontosabban annak is csak külső (nem belső) történetére: hogy ez miképp vetett véget egyetemi tanulmányainak, s hogyan fogták miatta perbe istenkáromlás címén; miközben két tekintélyes kritikus ugyanezt a verset az új magyar líra gyöngyszemeként fogadta. Ennyi az egész. Itt is csak a befogadásról van szó, semmi az alkotásról: ami a költő élete. Egyetlen szót sem pazarol a költővé válás válságteli útjaira. Az „aki dudás akar lenni...” katabasziszára és anabasziszára. Egyetlen szót sem ejt arról a titkos tréningről, amelynek során a költőnek (mint egy levelében írja) „az emberiség egész nyelvét meg kell tanulnia, mondattanilag, módszeresen...”; sem arról a „hét"ről, akikben a költészet hétszeres tudománya megtestesül, legkevésbé arról a „hetedikéről, aki ,,te magad légy”. Nem csak nem szól róla, minden szava ennek a te magad-nak a tagadásáról 355