Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Kertész Ákos: Éltem - és ebbe más is belehalt már
Az emlékirat műfaj, esztétikai kategória, akkor is, ha tárgyát tekintve non-fiction, mert az emlékiratíró azért írja meg az életét, hogy általa mint eszköz által rögzítse, és az utókornak átörökítse a szemléletét, vagyis azt a módot, ahogy ő a világot látja. József Attila ezt így fogalmazta meg: a művészet a világ-egész helyébe, a szemlélet számára, szemléleti-egészet állít. Bonyolult, mi? Én is rájöttem, már akkor... Igaza volt B. Nagynak: okosnak itt volt ő. Egyszerűsítsünk. A művészet kulcsa a szemlélet. Valahogyan látom a világot, a dolgokat magam körül, valami módon. Ez a mód éppen úgy az enyém, és csak az enyém, mint az ujjlenyomatom. Nem szabadulhatok tőle, és azonosítható vagyok általa. Ha művet alkotok, tök mindegy, mi a tárgya, miről szól — az benne a lényeg a művészet, az esztétikai mozzanat, hogy tárgyiasul benne, ezáltal rögzül, maradandó és átadható (interperszonális) lesz a... micsoda is? A szemléletem. Az a mód, ahogyan a világot látom. Én. És csakis én. Ez a lényeg. Namost, te ugyanúgy nem láthatod a világot, mint én, mert akkor te nem te lennél, hanem te lennél én. (Ez csak látszólag bonyolult, végeredményben igen egyszerű.) De hogyha hasonlóképpen látod a világot, mint ahogyan én, akkor a kettőnk szemlélete, ha nem is azonos (ilyen, ugye, nincs, mint fán se nő egyforma két levél), de igen nagy mértékben átfedi egymást, tehát ha te nézed, olvasod, hallgatod az én művemet, azt fogod 208