Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Kertész Ákos: Éltem - és ebbe más is belehalt már
mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam — messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. Ez lenne pedig maga a műalkotás. Az író (egyéb művész) élete tényleg a műveiben van. A többi mellékes, érdektelen. Ady szifiliszes volt, de nem azért szeretjük. Hogy én mi mindent hallottam József Attiláról! Mindenekelőtt, ugye, elmebeteg volt, skizofrén, aztán kellemetlen, kötekedő fráter volt, agresszíven vitatkozott, rossz volt a szájszaga... a többit el se mondom. Senkinek semmi köze hozzá, még nekem se, hallani sem akarom, a Szabad ötleteket kezembe se vettem, megjelentetését skandalumnak tartom. Mindent, mi nem ennivaló, megrágtam és kiköptem. Magamtól tudom, mi a jó s hogy egyremegy, szappangolyó, vagy égbolt van fölöttem. Ehhez van közöm, ez nekem szól, meg mindahhoz, ami benne van abban a könyvben: József Attila összes versei. Én tudom, hogy annak micsoda ára volt. Egy teljes és elrontott élet. Egy kibírhatatlan szenvedésekkel teli sors. „Én, akit föltaszít a ló, / s a porból éppen, hogy kilátszom, / nem ember szívébe való / nagy kínok késeivel játszom. // Gyúlékony vagyok, s mint a nap, / oly lángot lobbantottam — vedd el! / Ordíts reám, hogy nem szabad! / Csapj a ke-210