Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Kertész Ákos: Éltem - és ebbe más is belehalt már
zemre mennyköveddel.” Ez az enyém és a tied. A miénk. És a. világé (is lehetne, ha születne egyszer olyan zseni, aki valamelyik világnyelvre lefordítaná). A többihez nincs közöm. „Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok.” Hm... Gyönge. Gyöngécske. Ez nem József Attila. „Villogó szívű, győzni bíró / vagyok, kinek kell legyen kedve / igazat tenni, pártot állni, / ím, e szigorú emlékekre.” így azért mindjárt más. Vagy így: „hanyag társadalmunkra szabatos szavam van.” „Becsületesnek tartom magam” — azt mondja. De ezt akárki mondhatja. Nagy XXIII. János közrendőr is Budakalászról. Ez nem méltó Hozzá. Meg nem az én dolgom. De az, hogy: Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis! Ez igen, ez műalkotás, ez közügy. Meg az, hogy: Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. És mindkét idézet ugyanarról szól. „Becsületesnek tartom magam.” De milyen másképp! És most hadd mondjak el még gyorsan valamit. Loptam, de lopni szabad, csak letagadni nem. Shakespeare is lopott. Én ezt Popper Pétertől loptam. 211