Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Tóth Judit: Útvonalak a kontinensen
végi módon, zsúfolva voltak az akkori nyomorúság szemetével. Nem kellék volt ez, sokkal inkább történelmi keresztmetszet. Alkotórészei változatosak: rongyhalom, szakadt kosár; ágaskodó biciklironcs, mint valami képtelen állat törött csontváza; gyűrt-rozzant fél bakancs, föl már alig ismerhető alakban. Láttam ilyet, talán húsz éve, itt, Párizsban, Kienholtz tárgykiállításán, be volt ezüstözve: halott fegyenc levetett parasztcipője, az időbe belefagyasztva. Ezenkívül voltak szerves eredetű, bűzölgő kupacok: dinnyehéj, kimúlt madár, matrac, átázott, kiomló kócbelsejével. Mi, kamaszkorunkban, mindezt alig láttuk, talán csak súrolta a tudatunkat. Későbbi verseinkben aztán föl-föltünedeztek mint tárgymotívumok. Ezt József Attila-hatásnak szokás nevezni. Nem az. Elemi természetélmény. Ami az én személyes sorsomat illeti, valahogy mégis kialakítottam a magam éles és világos légkörét. Azt a bizonyos égboltozatot. Vagyis, tizenkét éves korom táján, eljutottam a Múzeum körútig, és ott be is merészkedtem egy-egy antikváriumba. Különösen Zeissler bácsi boltját szerettem. Titokzatos mély por- és papírszagában rátaláltam könyvekre, élményekre, evidenciákra. Sok fontos találkozásom közül az egyik legelső volt: Márai. A régi, vászonkötéses Révai-sorozat kötetei. Azóta többször eltávolodtam tőle, gyakran visszatérek, néha elkedvetlenít. De ma is érzem akkori fölfedezésem hőfokát, tágasságát. Márai-élményem hosszú, tekervényes. Csak egyetlen szónál szeretnék megállni egy pillanatra: Európa. Pontosabban, 416