Tóbiás Áron: Megmentett hangszalagok. A megálmodott Magyarország. Beszélgetések, emlékezések - Kortárs beszélgetés (Budapest, 2015)
KRÓNIKÁSOK - Az évszázad viharaiban... - Ma ontják véremet - Pilinszky János
költők. Sok mást nem tudtam meg; még egy áruházba rohantam be, ahol húsz családtag számára kellett a szükséges dolgokat az utolsó félórában. Tehát máshova — Weil sírja mellett — nem jutottam már el. Sajnálom is, mert először én négy napot kaptam az utazáshoz, ami abszurd, mert maga a fesztivál tartott négy napig. Ezt aztán látták, megföllebbeztem, mondták, hogy megkapom, de nem tudtam, mennyit. Mondom nekik: egy hetet biztos? - Igen. Tehát akkor egy hét - és akkor kiderült, hogy tizenhét napig is maradhatnék, de akkor már megvolt a repülőjegyem. Egy ilyen út körül annyi minden van, hogy akkor már nem akartam. Ott aztán már nagyon sajnáltam, mert egy hét nagyon jó lett volna még. Fontos lett volna a fordítások szempontjából, mert ilyenkor derül ki, hogy hát bizonyos félreértéseket tényleg tisztázni lehet, s amit lelevelezni nagyon bonyolult, pláne egy olyan nyelven, amit nem beszélek. Hát, Áron, elég sokáig beszéltem.- Nagyon izgalmas, most még azzal zárnám, ami bennem volt mindvégig, hogy nemcsak az életben vannak solymári barlangok és eltévedések, eltévelyedések - hanem az irodalmat, az élő irodalmat is muszáj, kell, szükséges bizonyos keretek közé zárni. Vannak ezek a nagyon szigorú és nagyon igazságtalan ítéletek, hogy az élő magyar költészet tíz költő. Ki az? Hogy és mint - az élő magyar próza ugyanígy stb. Nagyon nehéz, mert a magyar költészet, ha tíz költő, akkor Füst Milán, Kassák, Illyés, Weöres Sándor, Benjámin, Juhász, Nagy, Simon, Váci, Garai, és már ki is van a tíz költő. Azokat mondtam, akiket nem is lehet kikerülni. De ha leszűkítjük arra a mondabeli királynak a példájára, hogy mi az élet titka, sok könyv, kevés könyv, egy könyv alapon, ha eszerint vesszük, hogy az utolsó negyedszázadból mi a legizgalmasabb, a legérdekesebb a magyar prózából és a magyar költészetből, akkor marad - és erre sokan esküsznek - Ottliktól az Iskola a határon és a Pilinszky-versek. Holott közben arról beszéltünk a Pilinszky-verseknél, hogy ez egy megemelt költészet, és ha úgy tetszik, nem olyan földrajzi jellegű és töltésű, mint — hogy a 20. századnál maradjunk - József Attiláé vagy Radnótié. Azt hiszem, hogy az igazság és a méltányos esztétika úgy kívánja, hogy ez is, az is... A kettő együtt... Még akkor is, ha a régi, a hagyományos (aki Weöres Sándor) küzd egy újfajta új mondanivalóval és irodalommal, amit ti képviseltek. Majd ez is beépül; még egymás mellett, de már nem egymás ellen van a dolog. Azt hiszem, ezt te is így látod, különösen a bécsi kerekasztal és a londoni találkozó után. 418