Balogh Edgár: Mesterek és kortársak. Tanulmányok, jegyzetek, emlékezések - Romániai magyar írók (Bukarest, 1974)
A teljes József Attila
társadalmi fordulatában, amikor — mintegy jóváteendö a költővel szemben elkövetetteket — hivatalos tankönyvi rangra emeltetett József Attila lírájából minden, ami agitációnak és propagandának beillett, mára azonban, amikor egy új nemzedék éppen ebben a vonatkozásban igazán már csak történelmi dokumentumokat tisztel, ma, a szocializmus teljén, de már újabb és nagyobb feladatok, a közösség társadalmának belterjességét sürgető igények, a tökéletesebb életberendezkedés rajtja előtt, érdekesebb és kívánatosabb e költészetnek az osztályharcon túlmutató gondolati pazarsága, kozmikusán ihletett humánuma. A tudományos-műszaki forradalom biztató távlatai közt különleges értéket kap mindaz az öszszefüggés, mely József Attila sértett lelkében nemcsak a marxizmus társadalmi világképét rajzolta ki, hanem a modern fizikai és biológiai tudás izzásában odáig feszíti reményünket, ahol „sarjaink bízóan csacsogva jó gépen tovább szállanak a művelhető csillagokba". József Attila verseinek összkiadása bibliánk lehetne akár már mondandójával is, anyánk szeretetétöl az elemző és összetevő, természet-mély és értelem-magas szerelemig, vagy őseink felérzésétől a magyar sorsproblémán át a Duna-táj közös dolgainák rendezéséig, a tudás világuralmáig. A konkrétumainktól az egyetemességbe és vissza örvénylő gondolatsodrás nemcsak tárgyi igazában, nemcsak valós történelmiségében új és nagy és magával ragadó. Szabolcsi Miklós, a József Attila-kutató irodalomtudós merész összehasonlításban a költő és a zene, a költő és a képzőművészet kapcsolatáról ír, gondolati líráját egyfelől Bartók Béla, másfelől Derkovits Gyula művészetével rokonítva. Hiba is volna csak a közvetlenül kifejezőt, az azonnali útbaigazítást keresni e költészet bonyolult tekervényrendszerében, amikor benne a gyújtó fantáziának, az új társításokat teremtő ihletnek a festőinél-zeneinél is több a színpompája és muzsikája, s bölcs rálátásaiban a mindenség úgy „tündöklik, mint a gondolat maga". A föld, a fák, az ég, a természetbe ágyazott emberi bensőség és külsőség, az ösztönvilág és a termelési erők vajúdó játéka a nyelv új technikájával bomlik elénk, úgy, hogy József Attila fokán újraéljük anya-232