Beke György: Tolmács nélkül. Interjú 56 íróval a magyar-román irodalmi kapcsolatokról (Bukarest, 1972)
Mihai Beniuc
akik nem tudnak magyarul; nem kívánok szerződésért kilincselni a kiadóknál. — József Attila-fordításai, az 1965-ös kétnyelvű kötet jogos elismerést váltott ki az irodalmi közvéleményből, románok és magyarok között egyképpen. Milyen különlegesebb fordítási problémákat vetett fel ez a kötet, és mi volt az ön legnagyobb fordítói elégtétele? — József Attila verseivel egy fiatal kommunista egyetemi hallgatónő ismertetett meg, aki a kötetet egyszerre hozta el nekem Lenin Materializmus és empiriokriticizmus című művének magyar fordításával. Ha jól emlékszem, 1931-ben. Jóval később kezdtem el fordítani, 1965-ben pedig éjjel-nappal ezen dolgoztam. Amit azelőtt fordítottam tőle, az csak kísérletezés volt, nem akartam közreadni. Ezúttal elhatároztam, hogy lefordítok száz verset, amelyeket barátaim, köztük Méliusz József és Szabolcsi Miklós segítségével válogattam ki. Ezúton is köszönetét mondok nekik. A József Attila-versek fordítása közben elégtételt adott nekem az, amikor éreztem, miként válnak román verssé napjaink egyik legnagyobb költőjének gondolatai, azé az emberé, aki a Majakovszkij fajtájából való kommunista költő volt. Számomra a három magyar költő, Petőfi, Ady és József Attila, noha nem hagyhatom említés nélkül Arany János, Madách Imre nevét sem, vagy az időben hozzánk közelebb álló Illyés Gyuláét, a gorkiji hasonlattal élve „egyetemeimet“ jelentették irodalmi szempontból, természetesen a klasszikus román költészettel együtt. — Térjünk át a személyes kapcsolatok kérdéseire. Aradi és kolozsvári diákévei alatt melyik magyar íróval, költővel állott személyes kapcsolatban? — Aradon személyesen nem ismertem magyar írókat, de nagy csodálattal hallgattam a Kultúrpalotában Franyó Zoltánt, a népeink közötti barátság, a költészet által emelt aranytűd erősítésének apostolát. Elragadtatással fogadtam Eminescu-fordításait. Franyóval később összebarátkoztam, és neki köszönhetem néhány versem magyarra fordítását. Kolozsváron a második világháború előtt Kiss Jenő-179