Fábián Ernő: Naplójegyzetek 1980-1990 (Kolozsvár, 2010)
1985
VIII. 20. I 143 VIII. 20. Emlékszem a háború utáni évek beszélgetéseire, amikor apám és munkatársai - ahogy mondották - traccsoltak a világ dolgairól.‘ss A társak közül akkor már többen is politikai funkciót töltöttek be. Köztük azonban nem a funkció szerinti hierarchia érvényesült, hanem a szakmai tudás, hozzáértés képezett rangsort. Apámat szakmai tudásáért mindenki elismerte. Azóta az a patriarkális közvetlenség és tekintély régen eltűnt. A funkcionáriusok profik lettek. Az egyszerű munkásokkal le sem ülnek traccsolni, az osztály- és rétegtagozódás annyira elkülönült, hogy áthidalására lehetőség sincsen. De nem is kell! VIII. 20. [Sic!] Hunyadi-emlékművet avattak Belgrádban. Fehér márványtömbbe vésve szerbhorvát és magyar nyelvű felirat olvasható: „1456. július 22-én Belgrád védői, élükön Hunyadi Jánossal ezen a helyen arattak döntő győzelmet a törökök felett”. Ehhez két megjegyzésem van. Az első: ilyen tábla - [ilyen] nyelven és tartalommal Romániában elképzelhetetlen. Ameddig olyan zagyvaságot tanítanak, hogy Hunyadi János a románok egyesítéséért harcolt, a tények teljes elhallgatásával, a derék kormányzó csak román nemzeti hős lehet. Ez éppen olyan, mintha valaki gondolna egyet, és deklarálná, hogy Napóleon legfőbb gondja az olasz egység megvalósítása volt. A második: azt Belgrádban is elhallgatták és elhallgatják, hogy Nándorfehérvár magyar végvár volt, a királyság része. Ezeknek a balkáni kamasz nemzeteknek terhére van a történeti múlt elismerése. A múltbeli kicsiségük (némelykor: jelentéktelenségük) zavarja őket. Ezt nagy, soha nem létezett történelem kitalálásával rekompenzálják. Olyan orvossággal tömik tudatukat, mely elkerülhetetlenül hasadáshoz vezet valós és képzelt énjük között. IX. 2. Filozófussors a modern korban. Álljon ehelyt egy történet Leibnizről. I. Frigyes Vilmos porosz király (Nagy Frigyes atyja) kérdezte környezetétől, ki az az ember, aki mély testhajlással köszönti a járdáról. Felelték: „Leibniz, a nagy filozófus köszönti Felségedet.” Ekkor a király megnézte magának az álló filozófust. Később, amikor továbbhaladtak, megjegyezte szárnysegédjének: „Leibniz... úgy nézett ki az az ember, [mint] aki még a strázsán se állná meg helyét! Hadrafoghatatlan! Menjen Franciaországba, ott elnézik a férfiembereknek, hogy filozófusok! Én, mi: katonák vagyunk.” Mi változott azóta? I. Frigyes Vilmos még megelégedett azzal, hogy hadrafoghatatlan. A modern diktátorok, akik lelkében és gondolkodásában [sic!] Frigyes Vilmosnál is primitívebbek, jóllehet repülőn járnak és rádión adják az utasításokat, a filozófusokat egyszerűen likvidálják, kivégzik (ide tartoznak a balesetek is), börtönbe vagy bolondokházába záiják. A filozófusra mint önállóan gondolkodó emberre egyáltalán nincs szükség. A demokráciában meghallgatják, de úgy tesznek, hogy nem értik, és ezért nem követik. A diktatúrában a filozófus likvidálandó. A demokráciában meg lehet ugyan hallgatni, de semmiképpen nem kell komolyan venni. Ez a filozófus sorsa. E különbség azért egy dologban lényeges. A diktatúrákban a filozófusokat kiirtják, mint a gazt, ezért az önkorrekcióra is ■55 Fábián Ferdinánd a Kézdivásárhely melletti Hilipről származott. Brassóban volt inas, majd lakatos, és gépészként szabadult fel. Kovásznán telepedett le, ahol évtizedeken keresztül a bútorgyárban dolgozott szerelő-karbantartóként.