Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
A Korunk fórumán
A Korunk fórumán Ha lehet erdélyi lapot József Attila műhelyei közé sorolni91, úgy ez a minősítés elsősorban Gaál Gábor Korunkjára illik. Dienes László szerkesztése idején, már az első évfolyamban, 1926 novemberében feltűnik ugyan a József Attila neve, Raith Tivadar cikkében (A XX. század magyar irodalma az európai szellem áramlataiban)92 — egyidőben tehát a Tiszta szívveit méltató, értelmező G.G.-jegyzettel —, folytonosságról azonban csak 1929-től beszélhetünk. Nádass Józsefnek a Nincsen apám se anyám kötetről írt ismertetésétől számítva, egészen betiltásáig, tehát 1940 őszéig nincs olyan évfolyama a Korunknak, amelyben ne találnánk József Attiláról vagy József Attilától írást. Persze, a Korunk József Attila-képe sem idillbe illő, korántsem ellentmondásmentes, de itt jóval több a kézzelfogható adat, s viszonylag kevesebb a hiány, amit a folyóiratban fellelhető vagy azon kívül keresendő dokumentumokból kell megpróbálnunk értelmezni. Nádass háromnegyed Korunk-oldalnyi recenziója ha nem is fényes kezdet, sok szempontból tanulságos — érdemes összeolvasni Szentimrei (1929. októberi) véleményével ugyanerről a kötetről, illetve a két évvel későbbi Dsida-kritikával. „József Attila látszólag könynyelmű és felelőtlen énekes, valahogy mintha leszármazottja lenne Tinódi Lantos Sebestyénnek és mindazoknak a lantosoknak, kiknek olyan természetesen termik a dal. És a nép dala is az, amit itt hallasz, valami elbúsult vagy hányaveti betyár dala. Mindezek jó értelemben mása József Attila költészete mélységben is és könnyedségben is. Dúdolni lehet ezeket a dalokat és nézegetni, mint a »médáliákat«, ahogy maga József Attila kissé affektált régieskedéssel nevezi őket.“ Ez a tartózkodó dicséret, féltő intelem folytatódik a cikkben, amikor az „affektáltság“ mellett a másik nagy veszélyként „a mai fiatal magyar költőknél szinte példátlan formakészségé“-t nevezi meg. Valami hasonlóra, a belső tartalom (fedezet) nélküli formára Dsida is utal 70