László Ferenc (szerk.): Bartók-dolgozatok (Bukarest, 1974)
Demény János: "Medvetánc. A nem-zenéből értjük a zenét." Megjegyzések József Attila tanulmánytervezetének pontjaihoz
Megjegyzések József Attila tanulmánytervezetéhez 81 12 Pikier Gyula: A megismerés folyamán az ellentétesek rendszeréből először a másodikat ismerjük meg s ezzel vesszük tudomásul az elsőt Ismét elfelejtett név: Pikier Gyula. Jogbölcseleti, közgazdaságtani és lélektani író volt, akit a maga korában nem kíméltek a politikai szenvedélyek (a magyar progresszió történetében oly fontos szerepet betöltő Társadalomtudományi Társaság egyik vezető egyénisége volt). Ady nemegyszer vette publicista tolla védelmébe, és mindig szeretettel írt róla, aki „munkáival becsületet szerez mindenütt a magyar névnek és észnek". Pikier Gyulának 1919-ben elmélete jelent meg a disszonanciáról (Theorie der Konsonanz und Dissonanz), nyilván ehhez kapcsolódott volna József Attila okfejtése. Pikier lélektannal foglalkozó munkássága, s különösen azok az úttörő írások, amelyek az érzékszervek lélektanára vonatkoznak, nagy hatással lehettek a fiatal költőre — nincs kizárva, hogy ezek egyikéből indult volna ki fejtegetése. Az út végső célja, ahová a fejtegetés segítségével eljutni szándékozott, a következő három pontból — a tanulmány befejezéséből — egészen világos; egy-egy pontjában Hegel, Marx és Freud neve jelenik meg. 13. Hegel: dialektika 14. Marx: osztályharc. Az osztályharc fölismerése hozza létre egy osztáiytalan társadalom megérzésének lehetőségét és szükségét 15. Freud: ambivalencia, biszekszualitás. A férfiét feloldja a nőé Közismert, hogy József Attila 1933-tól Hegel, Marx és Freud tanait próbálta összhangba hozni. Döntő élménye — amint ezt a halála után kiadott versgyűjteményének utószavában olvashatjuk — a „hamis tudat", annak az igazságnak a felismerése volt, hogy tudatunk nem a közvetlen valóságot tükrözi vissza, hanem annak az ösztönök elfojtása következtében eltorzított képét. Ugyanez áll politikai törekvéseinkre is. Bartókhoz a marxizmus felől nem József Attila közeledett először. Az első lépést Kovács Sándor, a fiatalon elhunyt zongorapedagógus és pszichológus, már 1910-ben megtette, amikor Bartók első vonósnégyesének szerkezeti felépítését, hangvilágának megnyilatkozási módját — Bartók első szerzői estjének évében! — egy új társadalom zenei vetületének tekintette. Felismerte, hogy „ ... A zene szervezete mindenkor mása a társadalmi formának, melyben létrejött... A modern muzsikának — innen nézve — szocialista tendenciái vannak: miután másfél száz éven át monarchikus elveket vallott, most ismét a szólamok egyenjogúsága felé tart... Wagner, Debussy és Dukas művészete már korszakos fordulatot jelez és D’Indy, Szendy, Dohnány.i, Weiner és Kodály kvartettjeiben a zene demokratikus jellege egyre markánsabban ölt testet... De Bartók valamennyiüknél messzebbre ment...“ Kovács Sándor 6 — Bartók-dolgozatok