Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)

Elégikus vers a hazatérésről

198 Eugen Jebeleanu (sz. 1911) ELÉGIKUS VERS A HAZATÉRÉSRŐL (1955) Egy román költőnek A hosszú útról végre hazatérvén, kerestem az otthont. A régi ház már sehol. Ki itt lakott, halott. Bedőlt falak, rom. Az udvart felverte a gaz. Csupán gyümölcsfák ringatóznak már az enyhe estben, mintha bólintva mondanák: — Ez nem rossz látomás. Ez igaz. Es jártam aztán házról házra, hogy megleljem az emlékeket, és idegennek tűnt minden, ridegnek, holott önmagamat fedeztem fel minden elsuhanó arcban, de az évek szárnyán akárha mi sem röppent volna tovább ... Végül elérkeztem a fővárosba. Barátom, hozzád. Hozzád fél országon száguldtam át, ezer drága régi tájon, a hegyeken túl és innen már-már ismeretlen kis világon, s éreztem ismét egyszer, amit mindig régen: ez is én vagyok, szeretem, ahogy Te, honom. Mert honom ez, a rónaságtól le a tengerig: ereimben a meleg .vér, az élet, emberek, az ég, a táj . .. Miért hitték hát, míg messze jártam, hogy elfeledtem, elárultam, mi én vagyok magam, magam, a hon. Vagy tán nem is hitték. Hisz Te mondtad, drága jó barátom, költőtárs: „Tudtam, hogy a miénk vagy, míg elnyelt némán a hosszú utazás.“ És megöleltél, és szőke asszonyod fogta kezem, tudván, hogy nékem nincs már asszonyom, s kell hogy engem is valaki szeressen.

Next