Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
Mihai Beniuc 185 tő személyiségének alakulására. József Attila lírája tanúskodik erről a legbeszédesebben. Amit a tizenkét éves József Attila Budapesten élt meg a Tanácsköztársaság idején, azt a tízesztendős Beniuc, földhözragadt szegényparasztok gyermeke, falun, a románok—magyarok lakta erdélyi Şebişen tapasztalta meg a forradalom falusi és nemzetiségi vetületében. Tanúja volt a magyar Vörös Hadsereg egyik ütközetének és vereségének faluja határában, s a forradalmárok odaveszett páncélvonata még sokáig ott vesztegelt a környéken; a páncélvonatot a román költő jó néhány évtizeddel később a fővárosi hadtörténeti múzeumban ismerte fel. A budapesti proletárfiú és a szegényparaszt gyermek egyidőben árnul az 1919-es forradalmi forgatagban. Egyszerre, más-más eredettel, származással, különböző reagálásokkal, a rokoni osztályhelyzet, munkás és paraszt oldaláról fogták fel ketten ugyanazt a történelmi eseményt, aminek tanulságai majd művükben tűnnek fel újra magyarul és románul. A proletár és paraszti appercipiálás és élményérlelődés majdnem ötven év múlva ugyanúgy beáramlik a 100 József Attila-vers fordításába, mint ahogyan egybeöleli a lefordított és fordító költőt a korán meglelt marxi gondolat harcos humanizmusa. Olyan időponton, a harmincas évekre köszöntőén József Attilánál és a harmincas évek első felében Beniucnál, amikor Európa egész líráján áthasít egy újfajta elkötelezettség árama, és a humánumnak döntenie kell: merre tovább? Önmaga ellen vagy a munkásosztály oldalán az emberiesség tágasabb sugárzású önvédelmező szövetsége körébe? A közép-európai „paraszt“ vagy „népi“ költők eléggé általános kispolgári harmadikutasságával, vagy éppen a reakciós, sőt fasizmusba torkolló parasztmítoszokkal szemben, Beniuc a határozott „egyutasság“, a baloldal mellett döntött, népiszimbolistaként — s nem tizenkilencedik századi szellemű nép-nemzetiként — a munkásosztály oldalán. Ezért értheti, érzékelheti ő belülről József Attila proletárforradalmi, majd intellektuális realista líráját is, ennek gyökereit, benső rezdüléseit, szavainak és képeinek élmény- és eszmetartalmát. Hiszen József Attilát, akárcsak Majakovszkijt vagy Brechtet, másfajta fordító lényege szerint