Nagy Imre: A Lumiere-örökség. Filmek az ezredfordulón 1990-2006 (Pécs, 2015)
2001
* 2001 * díszletek és a színpompás, 18. századi kosztümök ellenére - ez valójában nem egyéb, mint Conan Doyle híres-hírhedt regénye, a Sátán kutyája. Ami nem lenne baj, legfeljebb jelzi, hogy tengernyi pénzen fel lehet ugyan építeni egy fantasztikus mesevilágot, lehet szerződtetni neves színészeket, köztük Vincent Casselt, akit korábban a Bíbor folyók-ban láttam rendőrként villogni, átállt a rossz oldalra, a gonoszok közé, de nem lehet vásárolni eredeti történetet, jellemeket és gondolatot. Ez utóbbiaknak nincs áruk, ingyen is vannak, ha vannak. A baj inkább ott keresendő, hogy abban a filmtípusban, amelyet Christophe Gans művel, eszmére, hiteles figurákra és saját belső törvényei szerint kibomló eseménysorra alighanem nincs szükség. Megjárja a jó öreg Conan Doyle, előbb kissé leporolgatva, aztán felcicomázva. Kell hozzá egy kis kung-fu, mert a néző nem kérdezi meg (én igen), hogy ez a derék indián a film második számú hőse, a Coopertől vett utolsó mohikán, ugyan hol képezte ki magát e távol-keleti harcművészetben, ahelyett, hogy Európába szakadt vademberként Voltaire-t olvasott volna. Kell továbbá egy titokzatos bestia, aki digitálisan riogatja a történet helyszínéül szolgáló francia tartomány lakóit és a nézőket, s legfeljebb csak az én elégedetlenkedő szememben néz ki úgy, mint egy génmanipulált tobzoska. Még akkor is, ha éppen olyan hajmeresztő várakozással torpan meg a hősnő előtt, mint az Alien szörnyetege, ami ugyancsak idézet, ezúttal a szellemesebb fajtából. El kell ismerni, ha ez elismerés, hogy a film minden képkockájáról profizmus árad, valami rideg kiszámítottság: a nézőre irányított hatásmechanizmusok sora szervezi a dramaturgiát, és Gans beteges, bár kétségkívül céltudatos vonzódása a manipulativ gyorsmontázsok és élesvágások iránt. Aminek ellensúlyozásaként, ám minden különösebb ok nélkül, meglepő lassításokat alkalmaz. Ezáltal a rendező minduntalan előtérbe tolakodik, láthatóan azt szeretné, ha a film őróla szólna, arról, hogy mennyi trükköt tud. Kétségkívül sokat. Engem viszont jobban érdekelne a film főhősének, Gregoire de Fronsac lovagnak az alakja, aki a híres természettudósnak, Buffon-nak a tanítványa, a király füvésze, aki a felvilágosult értelem nevében száll szembe a Bestia legendájával. Ez a figura jól ki lenne találva, Sámuel Le Bihan el is tudná játszani, ha Gans hagyná a szerepet és a színészt kibontakozni. De nem hagyja, ezért aztán a Lovag sutba dobja a ráció fegyvereit, s jobbnak látja rábízni magát az indián barátjától tanult titokra s egy szerelmes asszony varázserejére. m Patkányfogás Amikor Franz Kafka hírül vette: egy ügynök féreggé változásáról szóló, Átváltozás című könyvének grafikusa azt tervezi, hogy a borítólapon bemutatásra kerüljön 293