Nagy Imre: A Lumiere-örökség. Filmek az ezredfordulón 1990-2006 (Pécs, 2015)
2002
■ 2002 « A CSAVAR FORDULÁSA A Másvilág (Los ostros) című spanyol-amerikai film különleges tudatossággal szerkesztett alkotás, s egyben az effektusokat kiszámított, célirányos stratégiával adagoló horror. Expresszív aktussal, a hősnő, Grace sikolyával kezdődik, amely úgy „működik”, mint egy akusztikai lasszó, könyörtelenül a történethez köti a néző figyelmét, és nem is ereszti el a vetítés végéig, amikor megtudjuk, amit borzongató s egyre növekvő gyanúval sejtettünk ugyan, elhinni mégsem akartunk, hogy az a sikoly az emberi lét küszöbeseménye volt, élet és halál közt tátongó nyílás. Nehezen szántam rá magam erre a programra, mert a rémfilm műhelyében manapság kontárok tüsténkednek, de most azt mondom, hogy ez a chilei származású spanyol filmes, Alejandro Amenábar alighanem megmenti a műfaj becsületét. Leginkább a mértéktartását lehet dicsérni. Nem akarja öncélúan sokkolni a nézőt, eszközeit mindig a témának rendeli alá, ezt pedig egy olyan remek nézőpontváltással köti össze, amit csak a történet végén leplez le. A csavar fordul egyet, aztán még egyet, hogy Henry Jamest idézzem, akit Amenábar jól ismer, de látom, Borgest is kitanulta, egyszóval felkészült. A befejező kép méltó zárlata ennek a bravúros, mesterekre pillantó utalássornak: a kastély kapujára kiakasztott felirat René Clair klasszikus opusát, az Eladó kísértet-et idézi, ám ez szakítást is jelent a téma hűvösen felvilágosult, a rejtélyt racionalizálni óhajtó kezelésével. Amenábar oly módon fejti meg a titkot, hogy azzal rehabilitálja a természetfölöttit, miközben úgy vall a transzcendenciáról, hogy az élet, az érzelmek mellett tesz hitet. Drámai igényű folyamat, ahogy a rendező Nicole Kidman neurotikus anyafigurája körül megjelenteti a mellékszereplőket, a fényérzékeny testvérpárt, a ködből váratlanul előbukkanó férjet és a sejtelmes házvezetőnőt, Berthát (Fionnula Flanagan hitchcocki emlékeket idéző játékával). Ebben a sűrű atmoszférában a rendező finom jelzései is hihetetlen súlyra tesznek szert. Az a gesztus például, amikor a kertben dolgozó Bertha azt mondja a kertésznek, hogy „ezzel a fiatalasszonynyal nem lesz könnyű”, s alig észrevehetően oldalt néz, mi pedig tekintetét követve látjuk, hogy a felhalmozott avarból kilátszik egy sírkereszt. Az ember már-már azt hinné, érti, pedig nem. Egyszer pedig a ház kísérteteitől rettegő kislány megkérdezi az anyját, mit tegyen, ha megint lát egyet, mire Grace azt válaszolja: köszönj neki, és tanulj szépen tovább. Arra gondolnánk, hogy a téma humoros ellenpontozásáról van szó, a jelenséghez való viszonyról, s ez utóbbi igaz is, csak egészen másként, mint hinnénk. A tudatos szerkesztés és a drámai erő mellett a mesteri helyszínrajz is a film értékeit gyarapítja. A történet 1945-ben játszódik Jersey szigetén (a hely szelleméhez hozzátartozik, hogy itt töltötte egy századdal korábban száműzetésének éveit Victor Hugo, a romantikus talányok mestere), a brit koronának azon a darabkáján, 332 i