Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs (szerk.): A Magyar Királyság a kora újkorban - Árkádia Kiskönyvtár Történelem 5. (Pécs, 2020)
Sudár Balázs: Az Oszmán Birodalom Magyarországon
66 I ÁRKÁDIA KISKÖNYVTÁR SUDÁR BALÁZS nagy ellenfél, a mamelukok ellen fordult. Ők egyiptomi központjukból uralták a Közel-Keletet, és a kor legjobb harcosainak hírében álltak. Szelim azonban több csatában megverte őket, s gyors ütemben meghódította Délkelet-Anatóliát és Szíriát (1516), majd csapatai hamarosan Kairóba is bevonultak (1517). A mameluk fővárossal együtt a hozzá tartozó arab területek is oszmán kézbe kerültek a szent városokkal, Mekkával és Medinával egyetemben. Ezek birtokában Szelim az iszlám világ kalifájává kiálttatta ki magát (a címet a szultánok 1923-ig viselték), s így az iszlám világ legmagasabb vallási méltóságát is megszerezte. Ilyen előzmények után került trónra 1520-ban Szelim fia, az ambiciózus Szulejmán, aki apja keleti hódításai után ismét nyugat felé fordult. A magyarországi hódítás menete Fel kell tennünk azonban a kérdést: miért is kellett az oszmánoknak állandóan háborúzniuk? Érdekes, hogy amíg a birodalom intenzíven hódít, addig „minden rendben van”, s aranykorról vagy virágzásról szokás beszélni, amikor viszont a területi gyarapodás elakad, akkor máris a válságjelenségek kerülnek túlsúlyba. Többféle magyarázat felmerült, például az, hogy a birodalom felépítése okán „hódításra volt ítélve”, a társadalmi egyensúlyba be volt kalkulálva a „zsákmány”, ennek elmaradása szükségszerűen az egyensúly elvesztéséhez vezetett. Másrészt a hódítás a belső társadalmi békének is jót tett: a hadsereget és annak vezetőit lekötötte a küzdelem, így nem az egymás elleni