Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs (szerk.): A Magyar Királyság a kora újkorban - Árkádia Kiskönyvtár Történelem 5. (Pécs, 2020)

Sudár Balázs: Az Oszmán Birodalom Magyarországon

66 I ÁRKÁDIA KISKÖNYVTÁR SUDÁR BALÁZS nagy ellenfél, a mamelukok ellen fordult. Ők egyip­tomi központjukból uralták a Közel-Keletet, és a kor legjobb harcosainak hírében álltak. Szelim azonban több csatában megverte őket, s gyors ütemben meg­hódította Délkelet-Anatóliát és Szíriát (1516), majd csapatai hamarosan Kairóba is bevonultak (1517). A mameluk fővárossal együtt a hozzá tartozó arab te­rületek is oszmán kézbe kerültek a szent városokkal, Mekkával és Medinával egyetemben. Ezek birtoká­ban Szelim az iszlám világ kalifájává kiálttatta ki magát (a címet a szultánok 1923-ig viselték), s így az iszlám világ legmagasabb vallási méltóságát is megszerezte. Ilyen előzmények után került trónra 1520-ban Szelim fia, az ambiciózus Szulejmán, aki apja keleti hódításai után ismét nyugat felé fordult. A magyarországi hódítás menete Fel kell tennünk azonban a kérdést: miért is kellett az oszmánoknak állandóan háborúzniuk? Érdekes, hogy amíg a birodalom intenzíven hódít, addig „minden rendben van”, s aranykorról vagy virágzásról szokás beszélni, amikor viszont a területi gyarapodás elakad, akkor máris a válságjelenségek kerülnek túlsúlyba. Többféle magyarázat felmerült, például az, hogy a bi­rodalom felépítése okán „hódításra volt ítélve”, a tár­sadalmi egyensúlyba be volt kalkulálva a „zsákmány”, ennek elmaradása szükségszerűen az egyensúly el­vesztéséhez vezetett. Másrészt a hódítás a belső tár­sadalmi békének is jót tett: a hadsereget és annak ve­zetőit lekötötte a küzdelem, így nem az egymás elleni

Next