Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő. Magyar hangosfilm kalauz 1931-től napjainkig (Pécs, 2014)
Üvegtigris
UVEGTIGRIS ■ Mi a kultuszfilm? Egy szellemes meghatározás szerint az, amit nem láttunk elégszer. Mondjuk például a Casablanca, vagy honi példánál maradva a Hyppolit, a lakáj (a régi verzió természetesen). Hogy az Üvegtigris is felírható erre a képzeletbeli listára, az egészen biztos. Amiből két folytatás készül, az belopta magát a nézők szívébe, és nem utolsósorban megfelelt a piac igényeinek. Nézzük csak akkor, mi lehet a társrendezők (Kapitány Iván és Rudolf Péter) közös titka? Mi a recept? Jó színészek? Igen. Ötletes forgatókönyv? Az is. Népszerű téma? Hát persze. De mindez kevés. Annak, aki, vagy ami kultikussá válik, el kell találnia valamit az adott kor szelleméből, mi több leikéből. Mit talált telibe az Üvegtigrisl Amikor forgott, már több mint egy évtizede szabad volt vállalkozni nálunk bármire. Mindenki kezébe kapta sorsának intézését, már ha egyáltalán volt ehhez kedve, s ha észrevette a lehetőségeit. A film hősei próbálkoznak, próbálnak megélni valahogy - miként a körülmények engedik. „Nekem miért nincsenek milliárdjaim?”, kérdezi egyikük. Nem egészen ők tehetnek róla, hogy önmaguk alatt élnek. Lali, a főszereplő egy út menti lepukkant büfét üzemeltet, és egy Chevrolet Impaláról álmodozik. A körülötte forgó alakok, Csoki, Gaben, Róka, Cingár úgyszintén álmokat kergetnek. Szerencséje itt csak a rendőrnek van, aki kaparós sorsjegyen egymilliót nyer; rögtön ott is hagyja a szolgálatot. A moziba jegyet váltó nézők magukra ismerhettek, még ha ezt nem is szívesen vallanák be maguknak. Talán ez is a nagy siker kiváltó oka. Rukkolni jöttek, mert hallották, hogy itt lúzerek játsszák a főszerepeket - nem úgy, mint az életben. A színészek is nagyon élvezték a feladatot, ám ez senkit sem ragadott ripacskodásra. Beleéléssel és részvéttel formálták meg a figurákat, megspékelve szerepjátszásukat a kamerába mondott monológtöredékekkel, önmentő és önleleplező habogásokkal, hazugságokkal. Rudolf Péter a tetejébe hármas szerepkörben - ötletadó szerzőként, rutinnal rögtönző színészként, és társrendezőként - domborított, mindegyikben maximális sikerrel. Nincs kultuszfilm szállóige nélkül. Mikor a padlón vagy, szedjél fel onnan valamit - hangzik el a megfontolandó igazság a történet vége felé. A szereplők, s velük együtt a film készítői meg is találták a váratlan mozisiker második és harmadik részét. 264 ■ I T