Nyerges András: Makó szomszédja Jeruzsálem. Történelem, politika, sajtó, irodalom 1993-2013 (Pécs, 2014)
A MÚLT LEHELETE - A József Attila-recepció lappangó adalékai (2005)
A MÚLT LEHELETE kor már ugyanolyan vihar volt körülötte, mint ma a népi írók körül. A Népszaváéi jobboldalinak tartották, a jobboldaliak pedig baloldalinak. Először csak fülbesúgással folyt a rágalmazás, hogy József Attila nem kollektivista, hanem egyénieskedő. így mondták, a cikkek is ezt sugalmazták, mi elhittük. Magam négy elemit végeztem, irodalmi ismereteim akkor még Upton Sinclair Kutató Sámueljével kezdődtek és Gorkij Anyjával (sic!) végződtek. A másik táborban többen voltak. Azok is költőknek vallották magukat. A szervezet, a sajtó velük volt. Nekik adtunk igazat. Tudatlanságunkkal viszszaélve így intézték el József Attilát, a magyar munkásság tudatos költőjét. O mindezt tisztán láthatta, mert ennek ellensúlyozására tartott velünk személyes kapcsolatot. Reális szemléletre akart nevelni bennünket, de az ellentábor átokkal, kiközösítéssel fenyegetődzött. Más okok miatt is, ezek a találkozások elmaradtak. Ha közülünk valamelyik fölkereste, gúnyosan mesélte, hogy főszerkesztő lett egyetlen fillér nélkül. Fonák helyzet, de nem tehetett mást, mint amit tett. A Nép Szó (sic!) szerkesztését is hiába vállalta, ha a túlzsúfolt kocsiba számára csak a sarogjában (sic!) jutott hely". Mint a továbbiakból kiderül, az eszmefuttatás igazi célja annak bizonygatása, hogy a munkásságnak nemcsak a kommunistákból kell kiábrándulnia, de a szociáldemokrata párt vezetőiből is, akik „a mindenkori kormányok hűséges kiszolgálói" s egyáltalán mindenkiből, aki baloldali: a Népszava szerzőiből például azért, mert őket „az osztályunk elleni vad gyűlölet és faji sérelem" vezérli. Ne tévedjünk: a szélsőjobb már akkor is politikai ellenfeleit vádolta azzal, amiben maga volt vétkes: Árvái József szerint a baloldalt vezérelte „faji sérelem". 8. A következő lépésben színre léptek maguk a nyilas „munkásköltők". Közülük is a csepeli Tábor István volt a legaktívabb, aki nemcsak verseket és folytatásos regényeket publikált az összes nemzetiszocialista lapban, de időről-időre „esztétizált" is, mint például A Nép 1943. április 1-i számában, ahol A munkásság és az irodalom címmel arról elmélkedett, hogy „a korábban ismert munkás célzatú versek Franciaországból behozott árúk voltak, melyek bizonyos jól előkészített megmozdulást indítottak el. Azt mondanunk se kell, hogy ez a munkásirodalom nem talált fülekre és szí-46