Nyerges András: Makó szomszédja Jeruzsálem. Történelem, politika, sajtó, irodalom 1993-2013 (Pécs, 2014)
A MÚLT LEHELETE - A József Attila-recepció lappangó adalékai (2005)
A József Attila-recepció lappangó adalékai mely így hangzik: „Zenei prelúdiuma is van a könyvnek: Józsefi (sic!) Attila A Dunántúl (sic!) című mélyzengésű nagy verse". Szögezzük le, hogy a két bődületes sajtóhiba („Józsefi", illetve „Dunántúl"), nem a költőnek szólt, a hajszás lapkészítésnek ez állandó jellemzője volt, amit az is igazol, hogy a másnapi számban Hevesi Andrásnak (a lap belső munkatársának!) a neve szerepelt (Párisi eső című regénye recenziójában) - Havasiként. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a jó szóval nemigen elkényeztetett, ám a megbecsülés minden jelére szomjas költőnek fontos lehetett, hogy a kötet 14 esszéjének szerzője mellett őt is megemlítik, s éppen abban a hírlapban, amely 1935 decemberében Levegőt! című nagy versének közlésére vállalkozott. Ráadásul, ha végigböngésszük a Mai magyarok - régi magyarokról más orgánumokban megjelent kritikáit, azt látjuk, hogy a szemlézők némelyike József Attilát még ilyen egymondatos említésre se méltatta. Ha tehát Schöpflin „mélyzengésű nagy vers"-ként aposztrofálta A Dunánál-t (még ha csak egy mondatban is), azzal alighanem szerzett a költőnek egy boldog napot. 5. S hogy efféle apró gesztusok (ha gyakrabban fordulnak elő), mennyit segíthettek volna, azt épp a pozitív kivételek jelzik. Az olyan esetek, mint a Szép Szó 1937. februári száma, ahol egymás szomszédságában két írás szólt a Nagyon fáj-kötetről: Németh Andor kritikája mellett az öreg Ignotus szabadkozó írása is: „József Attila gazdag - első kötetekor a Nyugatban menten felé próbáltam fordítani a figyelmet. E mostanit, sajnos, elkésve kaptam meg, Németh Andornak kellett átengednem, hogy értékelje, de csak lesz rá mód, hogy felőle az itt pedzetteket végig kifejtsem". O, akit a költő „hamvadt hajú öreg"-ként aposztrofált az Alkalmi vers a szocializmus állásáról, Ignotusnak című, 1934-es versében, nem holmi teljesítendő penzumnak fogta fel ígéretét, hanem addig is, amíg beválthatja, igyekezett jelét adni annak, hogy milyen sokra tartja őt. Mint a Magyar Hírlap főmunkatársa, elintézte, hogy a lap 1937. február 14-i, vasárnapi melléklete az ő Szép Szóban megjelent cikkéből az érdemi részt önálló publikációként újraközölje - olyan tördeléssel, olyan betűtípussal, amely maga is érzékelteti a költő és kötete fontosságát. Mindezt a Magyar Hírlap még megtoldotta egy bevezető mondattal: „Ignotus finom sorokat írt a Szép Szó ha-43