Murányi Gábor: A sajtó szövedéke. Huszadik századi laphistóriák (Pécs, 2018)
Lapok, esetek / hatalom és sajtó
Lapok, esetek / hatalom és sajtó Iro ialmi Ujsá A MAGYAR ÍRÓK LAPJA A harcunkat megharcoltuk 1989. október 23-án, — ax 56h» forradalom 33. évfordulóján !, — a budapesti Parlament erkélyéről kikiáltották a Magyar Köztársaságot. A magyar népre negyven évvel ezelőtt erőszakkal rákenyszeritett Magyar Népköztársaság megszűnt létezni. Aznap a főváros történelmi pontjain, a Kilián laktanyánál, a Corvin-közben. a Bem-szobornál, a Rádiónál s este a Parlament előtt száz- és százezrek ünnepelték az 56-os forradalom eszméit és résztvevőit, a mártírokat és a túlélőket. Tavaly az ilyen megtmlckezéseket még gumibotokkal verték szét ; idén a nap eseményeit az állami televízió egyenes adásban közvetítette. Október elején az MSZMP, az a párt, amelyik a szovjet tankok nyomában részt vett a forradalom felszámolásában, amelyik 33 éven át minden legitimitás nélkül az ország kizárólagos ura volt, sajáimagát számolta fel. Utódjaként megalakult az MS7.P, a Magyar Szocialista Párt, amelynek eddigi kommunista vezetői már azl nyilatkozzak, bogy többé nem kommunisták. A pártállam összeomlott és összeomlott az állampátt is : amikor előnyökkel járt, ennek a pártnak 800.000 tagja volt ; most, amikor kommunistának lenni mirmár szégyenszámba megy, az új pártba egy hőnap alatt alig yi.000-cn léptek be. Másfél éven belül megbukott Kádár János és megbukott Grósz Károly. Nagy Imrei és kivégzett mártírtársait június Jé 3«; monumentális gyászszertartás keretében temették el őrt, ahol három évtizedei) ál jeltelen sírokban, arcukkal lefelé fordítva feküdtek. — a nemzet uj zarándok helyén, a rákoskeresztúri temető 3ol-es parcellájában. A forradalom elítéltjeit és a forradalom előtt politikai okokból elítélteket rehabilitálták a bírósagok, vágy a rehabalitálásuk folyamatban van. A magyar zászló közepéből kikerült a sznvjctmintájű címer, amelyet 1956. október 23-án a nép keze vágott ki onnan, cs az új köztársaság jelképe vagy koronás, vagy Kussuih-ctmer lesz. Mindenképpen — magyar címer. Az egypártrcnds2er szülte, kommunista képviselők uralta országgyűlés kiradírozta az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepéről szóló cikkelyt és ezt a sztálinirákos istn-kádári torzképződményt annyira módosította, hogy kezd hasonlítani a nyugati államok alkotmányaihoz. Ugyanez, az. elsöptő többségében kommunista összetételű országgyűlés törvénybe iktatta a többpártrendszert és 1990 tavaszán minden valószínűség szerint szabad és titkos választások lesznek Magyarországon. Ugyanazok a képviselők, akik erről hat hónapja még hallani sem akartak, most elsöptó többséggel megszavazták a Kádárrendszer véresmultó és mindmáig, pontosabban . mind-tegnapig veszélyes segédcsapatának, az úgynevezett munkásőrségnek a feloszlatását cs beszolgáltattatták velük a fegyvereiket. A munkahelyeket, ahonnan 1956-ban kiűzték a szabadon választott munkástanácsokat, most a felső utasítást* odaülte!«! pártszervezeteknek kell elhagyniuk. Mind ezzel egy időben, sőt a politikai változásokat megelőzve, szabaddá vált minden igazi demokrácia clengcdlietetlen támasza és ellenőrzője ■. a sajtó. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tagságában jelentéktelenné zsugorodott ex-kommunista pártnak és fiókszervezetciuek a lapjai ne élveznének továbhra is óriási anyagi és terjesztési előnyöket, de alighanem ez sem fog a végtelenségig tartani. Ugyanakkor az tagadhatatlan, —- és mégiscsak ez a legfontosabb, — hogy Magyarországon ma az ad ki újságot, folyóiratot, könyvet, aki akar (és aki tud), és ezekben a kiadványokban minden előzetes vagy utólagos cenzúra nélkül közölheti gondolatait. Ennek 8Z újjászületett sajtószabadságnak a jegyében idén májusban megjelent Budapest utcáin az Irodalmi Újság is. Második és harmadik számunk filmjeit — némileg kicsinyített formában és lényegesen gyengébb papíron, de — löbbtfzezres példinyszámban. egyetlen szó változtatása nélkül újranyomták otthon és szabadon árusították. Lzipunk utoljára a forradalom alatt. 1956. november 2-án jelent meg magyar földön. November 4-e után azonnal betiltották, s majdnem harminchárom évbe tett, hogy ismét kapható legyen ott, ahol megszületett s ahol a hatalom birtokosai azt hitték : örökre megölhetik. ünnep volt számunkra ez az újrsmegjelenés, — vajon ki tudhatta közülünk, olvasók, újságírók, irók, terjesztők közűi, hogy megérjük-e ezt a napol, — és sajnos, hányán nem is érték meg Ünnep volt ez s ugyanakkor mérföldkő, ami mellett meg kell állni és el kell gondolkodni. A jövőről, az országéról és az újságéról, hiszen a kettő összefügg, az új helyzettől és az új helyzetben arról : van-e további létjogosultsága egy olyan emigráns lapnak, amelyik otthon is megjelenhet, vagy szőkébben és csak magunkra vonatkoztatva egy olyan lapnak, amelyik feladatai közül a legfontosabbnak a most már otthon is elismert, méltányol!, kimondható 56-os eszmék és célok élethentartását tekint ette ? Kevés olyan újság van a magyar történelemben, amelynek szerepe lehetett a nemzeti sors tényleges alakításában. Az Irodalmi Újság ilyen. Itt elsősorban a hazai lW dalmi Újságra gondolok, amely «mSzkvai IJlyéráturnája Gázétá szolgai utánzatából Nagy Imre reformmozgalmának és nemmegelőző széles” népi összefogásnak szócsöve lett, s amelyet az akkori hatalom sem megfélemlíteni, sem alkura rávenni nem tudott. De - nyilván érthető elfogultsággal — úgy hiszem, hogy a londoni és a párizsi . Irodalmi Újság is ossznemzeti feladatot töl .! tött be. Mikor otthon élriémfttatott a sza-: bad szó, mikor 56-ért börtön és akasztófa járt, mikor az állítólagos « konszenzus » évtizedeiben 56-ot csak hazugság-őzön, vagy jobbik esetben (de ez volt-e a jobbik eset ?) a hallgatás csöndje vette körűi, az Irodalmi Újság volt az, amelyik töretlenül, a hazai hatalomnak tett legkisebb engedmény nélkül képviselje 56 ügyét .~CzzeTnem azt akarom möndáni, hogy ez volt az egyetlen nyugati magyar lap. amelyik 56 szellemében készült. de a nyugati és — amennyire eljutott hozzá, mert a hatalom mindent megtett, hogy ezt megakadályozza, s nyilván nyomós oka volt rá, hogy miért — n hazai közvélemény is az 56-o* újságként a « kékfedeíút » tartotta számon. Nemcsak aíért, mert mi tettük közzé a legtöbb 56-os dokumentumot — Nagy Imre, Bíbó István, Király Béla, Kopácsi Sándor, Rácz Sándor. Tójce Ferenc, a jugoszláv Micsunovics és mások visszaemlékezéseit, — hanem legalább annyira azért, mert nekünk 56 soha sem vált merev emlékművé : nem hátra, hanem előre mulatott. 56-ig reformista (ahogy akkor nevezték : revizionista) volt a lap ; de 56 egyértelmű népi akaratmegnyilvánulása után soha nem_jcsjtettü.k. véka alá hogy • végső _céiun£_.nem. _a_tendwejQSdozófoldozó javítgatása, hanenj.a. ret)dszcr bukása . nem reform, hanem gyökeres villás”; nem demokratizálódás, hanem demokrácia ; nem több szabadság, hanem — szabadság. Mind azt, amit a cikkem elején a mai helyzet pozitívumaként felsoroltam, — az egypárt-diktatúra megbélyegzésétől kezdve a forradalom mártírjainak rehabilitálásán ál a forradalom követeléseinek sorozatos megvalósulásáig, mi több mint harminc éven át nem hagytuk lekerülni a napirendről. A harc hosszó volt, de megérte : ajörténekun_mínkia-igazoJ(^s Ulán nem szefénytelenség hozzátenni : némi szé- " repe eH6en volt. 56 eszméinek életbentartása mellett egymás után és elsőként vetettük fel a ma már otthon is széltébcn-hosszában tárgyalt, égető nemzeti kérdéseket. 26 évvel ezelőtt, 1963-ban közöltük az « Erdélyi Memorandum »-ot, ezt az. Erdélyből kicsempészett, legelső segélykíáltást ; azóta is alig volt olyan számunk, amelyik ne beszélt volna az erdélyi magyarság kálváriájáról és ne sürgette volna a hazai kormányzat fellépését a Varsói Szerződés keretein belül és a különböző nemzetközi fórumokon. A « felelős » — de mennyire felelős !...magyarországi vezetésnél több mint két évtizedén át süket fülekre találtunk. Fontosán tíz évvel ezelőtt közöltünk vészjelzést a szlovákiai magyarok helyzetéről. A hivatalos álláspont akkor az volt, — nem tudom, mára megváltozott-e, — hogy a Felvidéken minden a legnagyobb rendben van. Kiszely Károly az országból való kiűzetése után a fegyveres szolgálat megtagadásának jogát követelte hasábjainkon. — most már az állami szervek is elismerték a követelés jogosságát. Liplák Béla évekkel ezelőtt felhívta 3 figyelmet a bős-nagymarosi vízlépcső veszélyeire : amit akkor. 1984- ben nálunk jóélőre megmondott, ma kezd a kormány hivatalos programjává válni. Kasza László 1982-ben cikkezel! a Bulányi; ügyről, a katolikus egyház vezetőinek I erősen vitatható magatartásáról, kapott is érte — nem elismerést, de feddó levelet I>kai bíborostól Attól a hercegprímástól, akire már nem nagyon tekintenek föl 32 egyház mai vezetői, a hívókról nem is beszélve. Egy 1980-as vezércikkünkben Ba racs János, az Angliában élő kiváló közgazdász félreérthetetlenül megmondta, milyen gazdasági katasztrófával fenyegeti j hazánkat — és egész Kelét-Európát — az í eladósodás, a nyugati kölcsönök nyakló nélküli felvétele és a kölcsönbe kapott pénzek rossz felhasználása. Ki hallgatta meg a Politikai Bizottságban - amelyiknek a tagjai, biztos tudomásom van róla, olvasták az Irodalmi Újságot, — ezt a szelíd hangon : megfogalmazott, tárgyszerű fígyelmczleí té.st, amelynek a semmibe vételéért most i tízmillió magyarnak kell fizetnie ? j A szamizdat otthon kézzel sokszorosított 1 « óskindványai », a « Mara a negyedik évtizedben r, a « Ptofil », « A kisúgó *, majd a « Beszélő », « A hírmondó », a • Demokrata » egyes cikkei, az ellenzék első nagyszabású kollektív fellépése : a csehszlovákiai Charta '77 üldözöttjeivel való szolidaritási nyilatkozat, a S7JÍTA ekó felhívása, a betiltott Konrád György, Kenedi János. Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Sncc Péter. Tamás Gáspár Miklós, Gadó György. Szilágyi Sándor. Nagy András. Orosz István. Nagy Jenó, Vágvölgyi B. András, az évekkel utánuk startoló Csutka István egyik-másik Írása. Kubinyi Ferenc, Sólyom Ildikó kiadatlan könyvei nálunk talállak először nyomdafestéket. De áll ez néhány « szigorúan bizalmas » párthatározatra is : arra, ami a Bibó-cmlékkönyvet, vagy a hazai « ellenzéki-ellenséges » csoportok tevékenységét és a kommunista párt ezzel kapcsolatos « tennivalóit >• elemezte, vagy a Hazafias Népfrontnak nevezett pártcsőkevény feladatait jelölte ki ; vagy arra a lektori jelentésre, amelyik Vas 7z>ltán Önéletrajzi könyvének megjelenését akadályozta meg. A határokon kívül, kisebbségi sorban élő, a megmaradásukért küzdő magyarok ításai-nyilatkozaiai közül nálunk jelent meg Király Károly Ceausescuhoz címzett tiltakozó levele, az erdélyi « Ellenpontok » szamizdat folyóirat meggyötört szerkesztőjének, Szőcs Gézának több ' verse. Hosszú Istcáh beszámolója a zsilvölgyi bányászok sztrájkjáról, egy Székelyföldről elszármazott magyarnak Márton Áron boldoggiavatását kén) levele II. János-Pál pápához, Duray Miklós vészjósló híradásainak egyike a szlovákiai magyarságot sújtó intézkedésekről, 82 újvidéki « Új Symposion » viszontagságainak ismertetése, a még mindig perbefogott zeniai fró. Váci Károly története. Valójában a hivatalosan oly sokat hangoztatott nemzetköziség lapja is mi voltunk. Olyanok tisztellek meg minket írásaikkal, mint Albert Camus, Eugéne Ionesco, Stephen Spender, Salvador de Madariaga, René Char, Pierre Emmanuel, Milan Kundera. 7-sívágó-regényrészletct és Gulag-részlete két- közöltünk akkor, amikor Paszternák és Szotaenvicin ellen kíméletlenül folyt a hajsza, — és nemcsak a moszkvai, hanem a budapesti sajtóban is. A még a hazai pártviszonyok között Is szektáriánusnak számító « Kritika » című folyóirat idei májusi számában « A N'obel-dfjax munkakerülő » címmel mát első oldalán beharangozva közli íoszif Brodszkij, u nagy orosz-zsidó költő ellen 1964 februárjában lefolytatott leningrádi per jegyzőkönyvet ; bevezetőjében csupán azt mulasztja el megjegyezni, hogy ezt a jegyzőkönyvet az Irodalmi Újság — a perről szóló, 1964. június 1-i vezércikkünket követően — már 25 évvel ezelótt. 1964, október l5.-23.-i számában közölte... 1968 július 12-i keltezésű vezércikkünkben — hat héttel a Varsói Szerződés csapatainak beavatkozása előtt — megírtuk azt, hogy bizonyosra vesszük ezt a beavatkozást, és sajnálattal szóltunk arról, hogy Dubcek bedől Kádár « baráti ■>. « rokonszenvező » szavainak (Dubcek most maga mondta cl a budapesti televízióban, mennyire csalódott Kádárban), és augusztus 1-i vezércikkünkben — három héttel a fegyveres intervenció előtt —- mint magyarok előre bocsánatot kertünk a cseh és szlovák néptől, ha ebben az intervencióban a budapesti rendszer csapatai is részt vesznek. Az első perctől fogva szolidárisak voltunk a lengyel Szolidaritással, nem törődve az otthoni, nrcpirftó hangulatkeltéssel. legfeljebb fájdalommal hallgatva azt, hogy ■> úgy kell a lengyeleknek, miért sztrájkolnak folyton ; ha rendeset! dolgoznának, mint mi, akkor ugyanolyan jól élnének... ». Mintha a lengyelországi nyomor felelőse a nép. és nem a Gomulka- Gierek rendszer lett volna. 1982-es első számunk vezetőikké tiltakozott Jaruzelski tábornok 1981. decernite rí államcsínye ellen és 2. számunk vezércikkében azt írtuk : « A lengyel nép még sínyli a diktatúrát és bizonytalan, mikor fogja lerázni magáról. De 32 már biztos, hogy a diktatúra nem győzte le ». « A nyugati magyar irodalom VMS után » című, 1986-ban Budapesten megjelent könyvben, amely akkor otthon liberálisnak számított, ez áll lapunkról : ^4?.. Irodalmi Újság... szemben áll mindazzal, ami Magyarországon és a szocialista államokban történik ». Annakidején (három éve...) ez denunciáiássa! is felért, azoknak az erőszakszerveknek « irodalomtörténész! » igazolása volt, amelyek lapunkat Magyarországról kitiltották, példányait a postán és a hazautazó magyar turistáktól elkobozták,,és azt a magyarellenes ideológiát szolgáira, amelyik egyenlőségjelei tett (Folytatás a kévrtírzé oklaka) II mrnim Az Irodalmi Újság utolsó számának címoldala 106