Murányi Gábor: A sajtó szövedéke. Huszadik századi laphistóriák (Pécs, 2018)
Portrék / közelítések
■_____ Portrék / közelítések A második világháború kitörésekor a Zsolt házaspár Párizsban tartózkodott, így óhatatlanul felmerült bennük az emigráció gondolata. Egyaránt „érintette” őket a Magyarországon törvénybe iktatott két zsidótörvény, ráadásul a baloldali radikálisként elkönyvelt újságírót, írót mind gyakrabban érték politikai inzultusok, hatósági zaklatások. A feleségben azonban ekkor „feltámadt az anyatigris”: „Nem vagyok sem politikus, sem újságíró, mi közöm nekem a maga eszméihez! Én nagyváradi polgárnő vagyok, otthon vannak a szüleim és a gyerekem, hogy kerülök ide, amikor háború van. Én velük akarok lenni!” - idézte fel neje 1939. szeptember eleji szavait a memoáríró, ezzel indokolva a visszatérésüket Magyarországra. Anya és lánya kapcsolatában azonban ezután sem történt alapvető változás: Zsolt Béláné havonta, kéthavonta - olykor férjével, de többnyire egyedül - Budapestről hazautazott Nagyváradra, ahol gyakran ígérgette kislányának, „Éva babának”, hogy amint jóra fordul a helyzet, ő és „Béla bácsi” majd magukhoz veszik. A helyzet nem fordult jobbra. Az antifasiszta meggyőződésének a bevezetett cenzúra ellenére is hangot adó Zsolt Bélát 1942-ben - több tízezer sorstársával együtt - munkaszolgálatra hurcolták, 15 hónapot töltött az orosz fronton. A fővárosban maradt feleség szeme előtt egyetlen cél lebegett, az, hogy férjét kimentse a pokolból. Minden követ megmozgató igyekezetét Zsolt Béla a már említett Kilenc koffer című művében így idézte fel: „A marhavagonok még el sem hagyták a pályaudvart, amikor feleségem felvette értem a harcot az egész katonai és politikai bandával [...] egy pillanatra sem hagyta békén személyes és politikai barátaimat, zaklatta, hajnalban már felverte őket, éjfélkor rájuk telefonált [...] szívós nyugtalanításaival fel tudta őket rázni, s állandóan foglalkoztatta őket a sorsommal [...] A miniszterelnök szeretőjével randevúzott, s a keretlegény feleségét meghívta vacsorára, nekiadta a télikabátját. Betolakodott hivatalokba, amelyeknek ajtajára ki volt írva, hogy zsidóknak nem szabad belépni. Valamilyen trükkel eljutott egészen a vezérkari főnökig, s csapkodta az asztalát, az arcába vágta, hogy tisztikarában gyilkosok vannak. Végül hazasírt, hazamolesztált, hazaterrorizált.” A kissé regényesítve felidézett küzdelem valósága még bizarrabb: a mozgósított barátok és ismerősök és azok barátai és ismerősei valamiképp eljutottak a kardcsörtető katonák közt mérsékeltnek tekinthető Csatay Lajos honvédelmi miniszterhez, aki azért járt közbe, hogy indítsanak büntetőeljárást izgatás és rémhírterjesztés miatt Zsolt Béla ellen. Mivel a tárgyaláson a vádlott személyére szükség volt, Zsoltot e trükkel valójában kimentették a szadista ezredparancsnok, Muray Lipót alezredes miatt hírhedtté vált nagykátai munkaszolgálatból. Négy hónapi fogházbüntetéséből Zsolt Béla 1944. január végén sza346