Murányi Gábor: A sajtó szövedéke. Huszadik századi laphistóriák (Pécs, 2018)
Lapok, esetek / hatalom és sajtó
Sajtó présben A kormánylapok összevonása 1936-ban „A reformkormánynak vannak szócsövei és harsonái, amelyek ugyan sokszor egyetlen intésre meglepő összhangzásban szoktak megszólalni [...] befelé azonban szakadékok választják el őket egymástól. Az egyik szócső most - se szó, se beszéd - egyszerűen elfoglalta a másiknak a birodalmát [...] az öreg Budapesti Hírlap hírét, nevét és korábbi dicsőségét megirigyelte a kormány horogkeresztes verekedőlapja, az Új Magyarság.” így kommentálta 1936. július 24-én a Gömbös-kabinettel és sajtójával akkor már élesen szemben álló napilap, a - Bethlen István érdekkörébe tartozó - 8 Órai Újság a politikai botrányokban amúgy sem szűkölködő esztendő egyik skandalumát: két, a korabeli eufemisztikus megfogalmazás szerint kormányhoz közel álló napilap összevonását, pontosabban az arra tett kísérletet. A történet egyik, végül halálos sebet kapott alanya az egykor legendás, akkoriban azonban már gyakorta „taplófejűként” emlegetett Budapesti Hírlap volt, amire az 1920-as évek végétől egyre fogyatkozó olvasótábora változatlanul a konzervatív értékrend letéteményeseként tekintett. A kényszerházasságot erőltető kérő szerepében pedig az Új Magyarság tetszelgett. A kérdésre, hogy a két kormánylap közül a hatalom a több mint fél évszázados múltú Budapesti Hírlappal szemben miért az akkor csupán két esztendeje megjelenő Új Magyarságot részesítette előnyben, talán egy négy évvel korábbi esemény segíthet választ adni. 1932. szeptember 30-án, a miniszterelnöki kinevezése előtti napon Gömbös Gyula keserűen fakadt ki: „Egyenesen felháborító állapotnak tartom, hogy [...] nekem, Magyarország miniszterelnökének, aki egy teljesen új politikai irányt akarok bevezetni a magyar közéletbe, s új stílust, új szellemet, új lelket önteni a magyar politikába, csak nekem nincs olyan politikai orgánumom, amely kizárólag [...] az én eszméimet képviselje.” A hatalom csúcsára érkező politikus szavait sajtófőnöke, az utóbb háborús bűnösként halálra, majd kegyelemből életfogytiglanira ítélt (15 év után szabadlábra helyezett, és 1975-ben elhunyt) Antal István örökítette meg a Történettudományi 48