Murányi Gábor: A sajtó szövedéke. Huszadik századi laphistóriák (Pécs, 2018)
Lapok, esetek / hatalom és sajtó
Lapok, esetek / hatalom és sajtó Előző este óta Magyarország népe már űrlázban égett. Alighogy hétfőn 22 óra 8 perckor a Kossuth Rádió - szűk két órával a kilövés után - megszakította adását és (az utólagos pártközponti értékelés szerint) „az esemény jelentőségéhez illő, emelkedett, ám mégis rokonszenvesen mértéktartó hangvétellel” kürtölte világgá, hogy a Föld körüli pályára állított, Valerij Kubászov parancsnok navigálta Szojuz-36 „kutató űrhajósa, a Magyar Népköztársaság állampolgára: Farkas Bertalan”. A rádió egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétfői rendkívüli adásnapon érdemes bekapcsolni a televízió (akkor egyetlen) csatornáját, mert ott még látni is lehet majd a startot. Más, nem mellékes kérdés, hogy a „közvetítés” csapnivalóra sikeredett: a nézők több alkalommal is percekig csak „néma” képeket láthattak, a szovjetektől átvett adást magyarra fordító tolmács ugyanúgy hebegett-habogott, mint a riporterek. Az okokat feltáró utólagos vizsgálat szerint „a magas ajánlatra felkért szinkron-tolmácsot” botrányos nyelvtudatlansága miatt menetközben kellett leváltani, az egyébként „jól felkészített” kommentátorokat pedig az lepte meg, hogy a szovjet elvtársak „az előzetes megállapodásban nem szereplő anyagokat is adásba adtak” - így aztán a tévében a tervezettől eltérően lett spontánabb az adás. „Jól vizsgázott” viszont a jól értesült és érdekességek tömkelegével előrukkoló sajtó, valamint a tömegpropaganda, merthogy a lóláb ott nem vagy csak kevéssé lógott ki. Noha egy ideje már valószínűsíthető volt, hogy valamikor a közeljövőben lesz magyar űrhajós is, hiszen az Interkozmosz nemzetközi űrkutatási program keretében 1978-tól a szocialista országok (így Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és Bulgária) egy-egy képviselője már kijutott a sztratoszférából. Az újságolvasó és az utca népe mégis úgy érezhette, hogy „váratlan” eseményre reagálnak fürgén és pontosan az erre hivatottak. A napok alatt a „mi Bercinkké” előlépett első magyar űrhajósról a sajtó szinte mindent „kinyomozott”. Megírták, hogy Szabolcs megyéből indult, a kisvárdai gimnázium homlokzatára írt József Attila jelmondat („A mindenséggel mérd magad!”) volt az „iránytűje”, s hogy a mindig szerény diák a matematikát és a testnevelést kedvelte a leginkább. Meglepőbb inkább az volt, hogy a start utáni napokban már a „tartalékos dublőrt” - a sajtóirányítók másik szörnyű nyelvi leleménye szerinti „kiképzett űrhajóst” -, a Kiskunfélegyháza-szerte csak „Bélusként” emlegetett Magyari Bélát is felfedezték és sztárolták. Hosszú cikkek születtek arról is, hogy Magyarország egyebek mellett „két tudományos szenzációval”, a Pille fantázianevű új típusú sugárzásdózis mérővel és a Balatonra keresztelt, az asztronauták pillanatnyi koncentrációs képességét ellenőrző műszerrel járult hozzá a nemzetközi űrkutatási programhoz. A lapok nem győztek tudósítani a kivételes alkalomból rendezett nagygyűlésekről, kiállításokról, amelyeknek