Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
A József Attila-szakirodalom újabb remeklései. Tverdota György és Valachi Anna új könyvei
Szövedékek azokat az életrajz valós tényeivel. Magyarázatot keresett arra, hogy mikor, hogyan s miért indultak útjára azok a legendák, amelyek aztán az utókor József Attila-képében megingathatatlan tényként kövesedtek meg, kezdve attól, hogy a szegedi egyetem professzora, bizonyos Horger Antal törte derékba a költő tanári karrierjét, folytatva ott, hogy a költő versbe foglalt állításai szó szerint igazak - mint például, hogy fekete hajú kedveséről sose írta volna azt, hogy szőke, és mérget vehetünk arra, hogy a langymelegben valóban jázminok tapsikoltak, s zárva, bár korántsem befejezve azzal, hogy a költőt önnön kora, a társadalom értetlensége hajszolta a betegségbe, majd a halálba. Tverdota tehát: mítoszromboló. A valóság megközelítésére törekvő tudósként számol le és be a kultusz születésének olykor magától a költőtől eredő forrásairól, okairól, s a makacs legendákat oszlatva még véletlenül sem esik át a ló túlsó oldalára. Könyve lapjain József Attila - esendősége s kortársai jóindulatú felmagasztalása ellenére is - költő marad, ha lehet mondani, a mítoszaitól megfosztva még inkább: korszakos költő. Számomra ez a monográfia mélységű munka leglényegesebb, egy mondatban is megfogalmazható mondandója. Amiért azonban a kötetet napról napra mégis újra kézbe veszem: a részletek, az apró finomságok, a találó megfigyelések, a meghökkentő új, Tverdota tolla nyomán feltáruló összefüggések felvázolása. Az immár felsőoktatási tankönyvként funkcionáló kötettel szembeni egyetlen, ám nem apró kifogásom: a névés versmutató égető hiánya. Miért kell ezt újra és újra szóvá tenni az ilyen típusú könyvet gondozó kiadóknak, ezúttal a Pannonicának? A másik kötet, Valachi Anna portréja egy önérvényesítő nőről, az egyebek mellett „édes mostohának” aposztrofált József Jolánról, a költő nővéréről a maga nemében ugyancsak reveláció. Az éppen kandidátusi védés alatt álló tanulmány arra bizonyíték, hogy az alapkutatások és forrásközlések után - ezúttal a nagyszámú irodalomból csak a néhány hete e hasábokon méltatott Szabolcsi-tetralógiára utalnék - az eddigi ismeretek továbbgondolása milyen újszerű felismerésekhez vezet. Az irodalomtörténészi munkát „másodállásban” végző újságíró, Valachi Anna jó néhány éve felfedezte magának a szakmai és a laikus közvélemény által már-már kollektíven gyakorolt közönyben és elutasításban részesített József Jolánt, a költőről szóló első, a maga idejében nagy visszhangot kiváltó életrajz szerzőjét. Az egyebek mellett Jocónak, Lidinek, Lucie-nak becézett József Jolán azzal követte el az eredendő bűnt, hogy a többé-kevésbé hiteles 1940-es életrajzot tíz esztendővel később, A város peremén címmel új 128