Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
Nem kérdés ez. A Hogyan halt meg József Attila kötet margójára
Nem kérdés ez pecsétet, legalábbis a könyvben nyoma sincs annak, hogy nemcsak xeroxban, de eredetiben is látta volna a Politikatörténeti - korábban: Párttörténeti - Levéltárban beleltározott iratot, így értelemszerűen „el is felejti” megjelölni a forrást. Ezen jegyzőkönyvnek annyiban van jelentősége, hogy egyértelműsíti a költő sérüléseivel kapcsolatos információkat („a jobb kar tőből leszakítva”, az arcon „a jobb homlokcsontnak megfelelően olajos véraláfutásos tenyérnyi folt”, a „nyaki gerinccsonttörés bizonyos”). Ezek a sérülések azonban a Voit Krisztina által egykoron publikált más dokumentumokban már olvashatók voltak. Ha az egykori nyomozó nem tett volna mást, mint hogy górcső alá veszi a költő halálával kapcsolatban fennmaradt iratokat - távirati jelentéseket, MÁV-jegyzőkönyveket, az elnagyolt csendőrségi kihallgatásokat rögzítő feljegyzéseket, s az újonnan előkerült halottvizsgálati bizonyítványt, s ezek alapján ő is megfogalmazza az öngyilkossági verzióval szembeni kételyeit, vagy úgymond „bebizonyítja”, hogy a költő csak és kizárólagosan véletlen baleset áldozata lett - nos ezzel nem lett volna semmi baj. Megtették ezt előtte már többen is, mások mellett a pszichiáter Varga Ervin 1966-ban, az irodalomtörténész Balogh László 1970-ben. Csakhogy a szépírói babérokra is pályázó - a Halálos gyönyör, A múmia bosszúja, A magyar keresztapa című köteteket jegyző krimiíró, s a történetírásban (a magyar rendőrség rendszerváltás utáni történetének, valamint a CIA és az FBI históriájának feldolgozásával) is jeleskedő Garamvölgyi a szakmáján kívüli területekre bóklászva kezdett kontár csapkodásba. Talán mert hipotézise alátámasztására nem látta elegendőnek a kriminológiai bizonyítékokat, könyvében mindent összekutyul, a források között szelektíven válogat, elképesztő henyeséggel és prekoncepciózusan idéz. De menjünk itt is sorjában. Kirívóan sok a kötetben az értelemzavaró sajtóhiba, a névelírás. Hogy Szabolcsi Miklós vagy Sajtos Gyula neve hol helyesen, hol tévesen, „Szabolcsaként, illetve „Sajtosaként jelenik meg (például 203. p. és 205. p.), az persze (lehetne) csupán, úgymond, korrektori figyelmetlenség. Hogy József Attila barátját, Ignotus Pált a szerző írása elején összetéveszti annak apjával, a Nyugat-alapító Ignotusszal, az már elgondolkodtatóbb. Ám Garamvölgyi korszakismeretéről ennél is árulkodóbb momentum az, hogy Remenyik Zsigmondot következetesen Reményiknek nevezi, nem tudja, hogy a Szép Szó időszaki lap volt, természetesnek mondható hát, hogy összevont számokat adott ki. De nem érdemes folytatni az exnyomozó által felvetett - egyébiránt 137