Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)

Egy nap József Attilával. Minden verseit hallgatva

Egy nap József Attilával való fülke”, ott áll, fenékmagasságú bárszékhez támaszkodva ül Galkó Balázs, előtte egy kottaállvány, rajta egy ronggyá forgatott „Cserépfalvi” . Galkó kora délelőttől éjfél utánig felolvas. Az első versnél kezdi: „Kedves Jocó”. A profán imádságra gyűlő hallgatóság pedig „ki-be ugrál”, mászkál, áhítatosan hallgat, majd sörözik egyet a büfében, félórára berobog a munkahelyére, és siet vissza az egynapos klubszentélybe, ahol Galkó megállás nélkül olvas vagy fejből sza­val, suttog és sziszeg, gyönyörűen artikulál vagy éppenséggel az érthetetlenség határán mormol - mikor hogy, az éppen következő vers hangulatától, saját testi állapotától determináltan. S pihenésképpen együtt hallgatja az egyébként őt, őket hallgatókkal Márta István improvizációit. S ez így megy késő éjszakáig, másnap hajnalig, amikor is a „megcsináltam” ólmos fáradtságával, s vissza­fogott mámorával mondja Galkó az íme, hát megleltem hazámat verskezdet utolsó sorait: „Szép a tavasz és szép a nyár is, / de szebb az ősz s legszebb a tél, / annak ki tűzhelyet, családot, / már végképp másnak remél.” Aztán becsukja a Cserépfalvit - s én csak az utána beállt nirvánacsendre emlékszem. Az egyszeriség varázsának bűvöletében megismételhetetlennek éreztem, éreztük Galkó vállalkozását akkor, ’88 elején, s lám, nem telt el öt esztendő, s megint csoda támadt. 1993. január 1-jén a Bartók Rádióban száz részből álló sorozat kezdődött: József Attila minden verse címmel. Naponta tíz perc József Attila, ez, akármi­lyen pszichológiai megközelítésből nézzük is: istenkísértés, a legjobb eszköz egy költő ellehetetlenítéséhez. (Ha az ember mindennap rántott csirkét kap...) Magam, akinek József Attila ugyancsak a mindenekelőtt való költő, előbb ko­moly szkepszissel fogadtam Galkó újabb, ahogy ő fogalmazott: „elmebeteg” öt­letét, noha elismeréssel adóztam a kézenfekvő gondolatnak: elő kellene szedni a rádió hangarchívumából a legkülönfélébb interpretációkat. A kezdet kezde­tén azonban csak véletlenszerűen nyitottam ki a rádiót este tíz óra táján, már­ciusban már igyekeztem nem kihagyni egyetlen napot sem, s érlelődött bennem az elhatározás: április 11-én én bizony végighallgatom a húsz órára széthúzott 14 és fél órát, mi több, magnóra is veszem a páratlannak ígérkező csemegét. Aztán „csak” az lett belőle, mint öt esztendeje: sok verset meghallgattam, de intéztem a dolgaimat, s legfeljebb útközben, a kocsiban füleltem bele a műsor­folyamba, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy éjszaka félájult álmossággal az 1935-1937-es versek blokkjához szögeződjek. 93

Next