Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
Arc poétika. József Attila-értékelések
Szövedékek élettársának, Szántó Juditnak volt - nyilván illetékes politikai fórumokon jóváhagyott - magánakciója. (Ezt a feltételezést az is erősíti, hogy amikor Szántó Judit 1963-ban meghalt, az ő nyughelye is a panteonban, s azon belül is a proletárköltő mellett jelöltetett ki.) Nem tudni, hogy ha a 89 esztendővel ezelőtt született József Attila még élne, olyan verseket írna-e, mint amilyenek a Holmi című irodalmi folyóirat áprilisi számának nem mindennapi kezdeményezéseként Kántor Péter, Rakovszky Zsuzsa vagy Várady Szabolcs tollából megjelentek. E költők - több társukkal - arra vállalkoztak, hogy József Attila helyett megírják „legszebb öregkori verseit”. Ám a költő - ha ismerné saját „utóéletét” - azon már aligha lepődne meg, hogy a legutóbbi rendszerváltást követően újra átértékelődőben van. József Attila utolsó, életében megjelent verseskötete, a Nagyon fáj alig fogyott az 1936-os könyvnapon. Kortársi visszaemlékezések szerint még tíz darabot sem adtak el belőle. Élete tragikus bevégzése után azonban - hirtelenjében felfedezve - a népies irányzat szemében ő lett „az utca és a föld fia”, a narodnyikságtól a jobboldalon át a kommunista társutasságig „fejlődő” Féja Géza megfogalmazása szerint pedig előbb „szélkakas költő”, majd „mélységes magyar”, utóbb „hajthatatlan patrióta”. A szocdemek a „szegények költőjét”, valamint „a világ szocialista költészetének büszkeségét” látták meg benne. Kassák jellemzése szerint ő volt az „ideális anarchista”, az illegális kommunista Sándor Pál viszont „tiszta és töretlen dialektikus materialistát” tisztelt benne. 1945 után a moszkvai emigrációból hazatérő kommunisták először megpróbálták kiiktatni saját hagyományaik közül a költő verseit, emlékezve arra, hogy József Attiláról még a harmincas évek elején egy később ugyan módosított irodalmi platformtervezet azt állította: „a fasizmusban keresi a kiutat...” Ez a kiiktatás azonban a költő spontán ismertsége és népszerűsége miatt sem látszott célszerűnek, így az életműről inkább lemetszették, kivonták belőle a „freudista zavarosságokat”, jószerével az utolsó esztendők termését. A „válogatott” - majd posztumusz Kossuth-díjjal is elismert - életmű alkotója a kommunista párton belüli politikai, illetve irodalmi csatározások eredményeként végül ily módon lehetett mind a hivatalos irodalompolitikában, mind a tankönyvekben hosszú évtizedeken át az állhatatosság és a tudatosság pózába merevített proletárköltő. E halála utáni „költői fejlődést” talán a költő nővérének, József Jolánnak a testvéréről írott életrajzkötetei illusztrálják a legjellemzőbben. Az 1940-ben megjelent, József Attila élete című emlékezés törté 98