Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)

Az átértelmezésig és tovább. Harcok a költő birtoklásáért

ki· ÁTÉRTELMEZÉSIG ÉS TOVÁBB tusa, Horváth Márton) által meghirdetett irodalompolitikai „Lobogónk Petőfi” jelszót. Agárdi értelmezésében ezzel a személyi kultusz szellemi felszámolását kívánta érzékletessé tenni, ugyanúgy, ahogy a nemzet nagyjai közé be-, illetve visszaemelt Eötvös József, Széchenyi István, Ady Endre, Derkovits Gyula vagy Bartók Béla esetében is. Agárdi szerint nem lehet eléggé értékelni Aczél kon­szolidációs politikai állásfoglalását, amely a József Attila-évforduló kapcsán hangsúlyozta: a szocialista irodalom fő vonalába állított Petőfi-Ady-József Attila-triász immár egyáltalán nem rekeszti ki az irodalmi kánonból például Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt vagy éppen Kassák Lajost. Ez aligha vitatható, ám az Aczélbeszéd már idézett határozott kijelentését, miszerint József Attila töretlen kommunistasága megkérdőjelezhetetlen, éppen azokban az években vonta kétségbe - akkor még csak kisebb példányszámú folyóiratokban és könyvekben - mind több irodalmár és történész. A politika által preferált József Attila-kutatás pedig minél mélyebbre ásott, annál több, a „megbízók” számára kínos, kényelmetlen vagy egyenesen tűrhetetlen (ma már egyébként evidenciának számító) momentumra és összefüggésre bukkant. Olyasmire például, hogy az illegális kommunista párt és József Attila viszonya - melyet a Révai-érában Horváth Márton úgy jellemzett, hogy „a párt volt József Attila anyja”­­ nemhogy felhőtlen nem volt, hanem egy idő után már szakadék tátongott közöttük. Vagy arra, hogy a kései, „a költő betegsége alatt írt” versek tudomásul nem vétele magát az életművet torzítja el végletesen. Feszegetni kezdték azt is, hogy a múzeumok páncélszekrényeibe rejtett, ám szűkebb körben mégiscsak ismert pszichoanalitikus iratok (melyek több­sége teljes terjedelemben csak az 1990-es évek közepén látott nyomdafestéket Magyarországon) alapvetően formálnák át a költőről tudottakat. Ugyanúgy, mint az, ha végre szó es(het)ne József Attila kései szellemi társairól, akiknek a nevét viszont a magyar kommunista hatalom - „renegátságuk”, „megveszeke­dett szovjetellenességük” vagy 1956-os szerepük, nyilatkozatuk miatt - jósze­rével még kinyomtatni is alig engedte. Pedig az irodalomtörténetből liberaliz­musa miatt hosszú időre kitessékelt Szép Szó köre (Fejtő Ferenc, Ignotus Pál, Faludy György) vagy a szociáldemokrata Mónus Illés, illetve a kommunista világmozgalomnak látványosan hátat fordító Arthur Koestler hatásának elem­zése nélkül aligha lehet teljes értékűen szólni József Attiláról. S akkor még nem is említettük a József Attila szerelmi lírájának utolsó ihletőjével - a később a nagy vetélytárs, Illyés Gyula feleségévé lett - Kozmutza Flórával kapcsolatos 157

Next