Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
Az átértelmezésig és tovább. Harcok a költő birtoklásáért
Szövedékek zsef Attila születésének ötvenedik évfordulójára, 1955-re viszont már változott a helyzet: Horváth Márton a Néphadsereg Színházában (a mai Vígszínházban) mondott beszédében „korunk legnagyobb költőjének” kiáltotta ki az ünnepeltet, aki egyúttal bekerült „a magyar szocialista irodalmat” reprezentáló Petőfi Sándor - Ady Endre - József Attila-tengelybe is. 1956 után a Kádár János utáni második ember, Marosán hivatalból deklarálta, nincs tovább mit kutatni. József Attila proletárköltő volt, és az is marad. (E döntésnek esett áldozatául például az 1957-ben kinyomott - és árnyaltabb értékelése miatt évtizedekig raktárban őrzött - József Attila Emlékkönyv. Az 1960-1970-es években aztán, ha nem látványosan is, de zajlott József Attila életművének átértékelése, így a költő születésének 75. évfordulóját a politika már csak egyfajta utóvédharcban ünnepelte. A rá következő másfél évtizedben aztán sorra nyilvánosságra kerültek a korábban tilalom alá helyezett dokumentumok, amelyek új távlatokat is nyitottak a József Attila-kutatás számára. Az irodalomtörténeti feltárásnak az is jót tett, hogy a rendszerváltás után a költőt már kevésbé használták politikai vagy ideológiai emblémaként - már ha leszámítjuk azt az idősebb Hegedűs Lóránt református püspök nevéhez is köthető próbálkozást, amely József Attilát „a legistenhívőbb poétaként” kívánta láttatni. (HVG, 2005) 162